Messivel célba érhet az albiceleste

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem csupán a csoportgyőzelemre, de a végső sikerre is megvan minden esélye az argentin labdarúgó-válogatottnak a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságon. Mai összeállításunkban a B csoport csapatait elemezzük, melyben a már említett Argentína mellett Nigéria, Dél-Korea és Görögország kapott helyet.

Pintér Patrick
2010. 04. 24. 8:00

Az együttesbe jó néhány fiatal labdarúgó is beférhet, hiszen Romero kapus mellett Otamendi, Di María, Pastore, Agüero, Higuaín és Messi sem múlt még el 23 éves. S ha hiányozna olykor-olykor a rutin, akkor ott lesz Heinze (31), Samuel (32), Verón (35), Milito (30), vagy éppen Palermo (36), aki kihúzza a bajból a suhancokat.

A júniusi rajtig még két felkészülési mérkőzést vív majd Argentína, május 24-én Kanadát fogadja Buenos Airesben, majd Dubajban vendégszerepel, s mérkőzik meg a házigazda Egyesült Arab Emírségekkel.

Nigéria

A Szuper Sasok az 1994-es Afrika-kupa-diadal, valamint az azt követő világbajnoki szereplés óta keresik önmagukat, hiszen a 2002-es seregszemlén észrevehetetlenek maradtak, kiestek a csoportkörben, négy éve pedig el sem jutottak Németországba. S bár idén januárban bronzérmesek lettek a kontinenstornán, annak színvonala a közelébe sem érhetett a komoly nemzetközi mércének. Az Afrika-kupán elért harmadik hely nem is volt elegendő a nigériai szövetség vezetőinek, s Shaibu Amodu helyére új szakvezetőt kerestek. Az újságokban olvasni lehetett Roberto Mancini, Giovanni Trapattoni, Glenn Hoddle, valamint a Szenegállal 2002-ben csodát tévő Bruno Metsu nevét, végül a választás a svéd Lars Lagerbäckre esett, aki el is vállalta az afrikai ország labdarúgó-válogatottjának irányítását.

Lagerbäck előtt dolgozott már külföldi tréner a nigériai válogatott élén, a német Berti Vogtsnak azután kötöttek útilaput a talpára, hogy csapatával 2-1-re kikapott Ghánától az ANK 2008-as negyeddöntőjében. A svéd trénernek sem jut valószínűleg több bizalom majd, egy esetleges korai búcsú akár az elbocsátásával is járhat, de ezzel alighanem ő is teljesen tisztában van. Mindenesetre a csapat cseppet sem tűnik verhetetlennek: bár remek játékosok alkotják, együttesként nem igazán működnek.

Külön érdekesség, hogy a keret három kapusa az izraeli bajnokságban véd. Előttük a Marseille-jel a francia bajnoki címért harcban lévő Taiwo, a Boltonban játszó Shittu, valamint Apam (Nice) és Elderson (Rennes) tehet rendet. A középpályán szereplő Obi Mikel (Chelsea), Olofinjana (Hull City) és Etuhu (Fulham) az angol bajnokságban edződik, míg a csatársorban olyan kiváló labdarúgók kaphatnak szerepet, mint Kanu (Portsmouth), Obinna (Málaga), Obasi (Hoffenheim), Martins (Wolfsburg), vagy Aiyegbeni (Everton). Közülük utóbbi van talán a legjobb formában, míg Obasi a tavalyi év sikerei után visszaesni látszik a Bundesligában. Lagerbäck bízhat még Peter Odemwingie-ben is, aki a Lokomotív Moszkva szélvészgyors szélsője. Összességében azonban Nigéria csoportbéli továbbjutása kisebb meglepetés lenne.

Dél-Korea

Az ázsiai, s azon belül a koreai labdarúgás elképesztő fejlődésen ment keresztül az utóbbi néhány évtizedben. Hiszen az 1954-es svájci vb-n még a magyarok (9-0) és a törökök (7-0) által is tönkrevert piros mezes alakulat 1986-ban már megszorongatta a közvetlen élmezőnyhöz tartozó együtteseket is (Olaszország 3-2, Argentína 3-1), a 2002-es, részben hazai rendezésű seregszemlén pedig Guus Hiddink irányításával a negyedik helyig masírozott. Igaz, 2006-ban már a csoportkörben kénytelen volt búcsúzni, de a mostani selejtezőben mutatott eredményei azért bizalomgerjesztők (közben a csapat 2007-ben bronzérmes lett az Ázsia-kupán).

Az idei évben már hét felkészülési találkozót is játszott az immáron Hu Dzsung Mu vezette nemzeti csapat: Zambiától kikaptak 4-2-re, majd Finnországot (2-0), Lettországot (1-0) és Hongkongot (5-0) simán megverték, azonban váratlan vereséget szenvedtek Kínától (0-3), legutóbb pedig Japánt (3-1) és Elefántcsontpartot (2-0) is legyőzték. Szép kis eredménysor, s a hátra lévő időben még megmérkőznek Ecuador, Japán, Fehéroroszország és Spanyolország legjobbjaival is (az utóbbi két meccset Innsbruckban játsszák). Nem lehet azt mondani, hogy kijönnek a gyakorlatból, mire eljutnak Dél-Afrikába. A keretben szokás szerint több az otthon játszó labdarúgó, sőt – ahogy már említettük – most a szövetségi kapitány is dél-koreai. Előtte három holland dolgozott a válogatottnál, ám Jo Bonfrere, Dick Adovcaat és Pim Verbeek is idejekorán távozni kényszerült. Hu Dzsung Mu már idestova két és fél éve dolgozik a nemzeti csapattal, ám elmondása szerint a vb után biztosan távozik posztjáról.

A keretben van azért néhány idegenlégiós is, például a csatárból jobbhátvéddé lett Csa Du Ri (a korábbi koreai bálvány, Csa Bum Kum fia, Freiburg), valamint a Manchester Uniteddel várhatóan Premier League-érmet szerző Pak Dszi Szung, vagy éppen Li Csung Jong (Bolton) és Ki Szung Jong (Celtic). A Monacóban játszó Pak Csu Jung esélyei is élnek még a csapattagságra, de a 2002-es alakulatból ott lesz még Li Vun Dzse, Li Jung Pjo, Kim Nam Il, An Dzsung Hvan és Szeol Ki Hjon is a tornán.

A szövetség mindenesetre bőkezűen jutalmazná kedvenceit: ha továbblépnének a csoportból, 110 ezer, ha a negyeddöntőbe is eljutnának, 205 ezer euró ütné a markukat fejenként.

Görögország

Arisztotelész és Periklész késői leszármazottai eddig csupán egyetlenegyszer tudták megmutatni a világnak, hogy mire is képes labdarúgó-válogatottjuk. Az 1994-es bemutatkozás azonban nem sikerült túl fényesre, a csapat rúgott gól nélkül, 10 találattal a zsákjában már a csoportmérkőzések után kénytelen volt távozni az Egyesült Államokból. A tíz évvel későbbi Európa-bajnoki aranyérem derült égből villámcsapásként érte az európai drukkereket, de talán még magukat a görög játékosokat is. Egyedül csupán az elnyűhetetlen Otto Rehhagel bizonygatta saját maga és labdarúgói tudatos munkáját. Görögországban persze ezzel együtt istenként tisztelik Otto királyt, aki 2001 óta bitorolja a „nemzeti trónt”. Ilyen hosszú ideig csupán egyetlen ember ülhetett a válogatott kispadján, még az 1938-ban megválasztott Kosztasz Negrepontisz, aki 1951-ig át sem adta a helyét másnak.

Rehhagel a roppant erős hazai bázisra (Panathinaikosz, PAOK, Olympiakosz, AEK) is támaszkodhatott, no meg az Európában egyre inkább megbecsült légiósaira, akik közül Gekasz (Hertha BSC) még német gólkirály is volt, s Hariszteasz (Nürnberg), Szamarasz (Celtic) és Kirjakosz (Liverpool) is bejárta már a kontinens néhány bajnokságát. Mellettük olyan kiegészítő emberek alkothatják a csapatot, mint Morasz (Bologna), Ciolisz (Siena), Papasztatopulosz (Genoa), Pliacikasz (Schalke), vagy Amanatidisz (Frankfurt), akik hétről hétre a vén kontinens topbajnokságaiban edződnek. Hazai oldalról pedig ott van Szeitaridisz, Karagunisz, Kacuranisz és Szalpingidisz, vagy a Manchester United által is körüludvarolt Ninisz.

A görög csapat az európai selejtezőkben csoportmásodikként zárt, s az Ukrajna elleni pótselejtezőkön keresztül váltotta meg a dél-afrikai repülőjegyet.

Csoportmérkőzések

Június 12., 13.30, Port Elizabeth: Dél-Korea–Görögország

Június 12., 16.00, Johannesburg: Argentína–Nigéria

Június 17., 13.30, Johannesburg: Argentína–Dél-Korea

Június 17., 16.00, Bloemfontein: Görögország–Nigéria

Június 22., 20.30, Durban: Nigéria–Dél-Korea

Június 22., 20.30, Plokwane: Görögország–Argentína

MNO-tipp a csoport végeredményére

1. Argentína

2. Görögország

3. Dél-Korea

4. Nigéria

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.