Nem bízunk az idegenekben

Német és amerikai kutatók kiderítették, miért vagyunk olyan bizalmatlanok idegenekkel szemben, holott semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy okkal tesszük-e ezt.

Detlef Fetchenhauer, a kölni egyetem szociálpszichológusa és a New York-i Cornell egyetemen dolgozó kollégája, David Dunning kísérleti eredményeikről a Psychological Science című szaklapban számolnak be.

Egy befektetési játék keretében a kísérleti alanyok pénzt kaptak, amelyet megtarthattak, illetve továbbadhattak olyan személyeknek, akiket csak videofelvételen láttak. Amennyiben befektették a pénzt, az megsokszorozódott. Minden egyes játékpartner esetében el kellett döntenie a résztvevőknek, hogy vajon az a megfialt pénz felét visszaadja-e, vagy sem. A kísérlet elején a résztvevők túlzottan gyanakvóan viselkedtek, csupán partnereik mintegy felére bízták rá pénzüket, pedig azok több mint háromnegyede megbízhatónak bizonyult volna. Ezután az egyik csoporttal minden esetben közölték döntésük helyességét, akkor is, ha nem adták oda pénzüket, pedig az jó kezekbe került volna.

Ez a részcsoport a kísérlet folyamán lassacskán megtanult jobban bízni játékostársaiban. Amennyiben azonban csak a rossz döntéseikkel szembesültek, mint a valós életben, az elszalasztott lehetőségekkel nem, továbbá is szkeptikusak maradtak. Ugyanakkor az embertársakba vetett hit bőséges jutalommal járt: a többiekben inkább megbízó csoport jóval több pénzre tett szert a kísérlet végére.

Korábbi kutatásokból is ismeretes volt, hogy az emberek gyakran túl gyanakvóak, és ez sokszor gazdasági hátrányukra válik. Alábecsülik, milyen gyakran részesülhetnek segítségben, és túlbecsülik, mennyire hajtja embertársaikat önös érdek.

Fetchenhauer és Dunning eredményei most megtalálták ennek egyik okát: a bizalmatlanság miatt elszalasztott lehetőségekről az élet nem ad információt, csak a bizalomból fakadó átverésekre. Az információ így erősen egyoldalú.

(MTI)