Az MKP és a Híd mellett a kereszténydemokraták (KDH) választói bázisa a legstabilabb – derült ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség márciusi felméréséből, amelyet az Új Szó című pozsonyi napilap ismertetett szerdai számában.
A KDH potenciális választóinak 86, az MKP és a Híd választóinak pedig 84-84 százaléka biztosan nem gondolja meg magát a nyáron esedékes szlovákiai parlamenti választásokig, vagyis a most megjelölt pártra adja voksát. A skála másik végén 71, illetve 74 százalékos stabilitással a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) található.
A felmérés szerint a KDH választóinak „magját” az idősebb, fegyelmezett választók adják, akik már évek óta a kereszténydemokratákra szavaznak. Az MKP és a Híd választóinak többségét a magyar választók képezik. A Híd szlovák választói kevésbé határozottak, de a támogatottság 80 százalékát magyar választók teszik ki.
A lapnak nyilatkozó Ivan Dianiska, a Focus igazgatója szerint a Híd magyar választóbázisát a jelenlegi MKP-ból kiábrándult magyar választók adják. A felmérésből azonban az is kiderült, hogy a Híd „egyemberes” párt, a választók 53 százaléka ugyanis Bugár Béla miatt adná rá voksát.
Az MKP választóinak túlnyomó többsége úgy véli, hogy ez a párt védi a magyar kisebbség érdekeit. A Híd választói esetében a nemzeti kisebbségek védelme a második helyre került, csak a megkérdezettek 21 százaléka választaná emiatt a Hidat. A Focus márciusi felmérése szerint a Híd a szlovákiai szavazók 6,9, míg az MKP 5,2 százalékuknak támogatására számíthat.
(MTI)
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!