Több az iparűzésiadó-bevétel Nyíregyházán

Nőtt az iparűzésiadó-bevétel Nyíregyházán, ami arra utal, hogy a városban működő vállalkozások átvészelték a gazdasági válságot 2009-ben – közölte Csabai Lászlóné MSZP-s polgármester az MTI-vel.

MNO
2010. 04. 20. 6:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A márciusban zárult tavaszi adózási időszakban mintegy kétmilliárd forint iparűzési adót fizettek be az önkormányzat számlájára, ez közel 300 millió forinttal több az egy évvel korábbinál – mondta a helyhatósági vezető. Hangsúlyozta: az információk alapján Nyíregyháza az egyetlen olyan megyei jogú város, ahol emelkedett az iparűzési adónemből az önkormányzat bevétele az idén. Csabai Lászlóné tájékoztatása szerint a márciusi határnapig 3 milliárd 74 millió forint adóbevétele volt a nyíregyházi önkormányzatnak. Az egész évre tervezett 7,4 milliárdos adónak a 44 százaléka folyt be a helyhatóság számlájára.

A 1 milliárd 988 millió forint összegű iparűzési adó mellett 712 millió forint építményadót és 374 millió forint gépjárműadót fizettek be a nyíregyháziak. A több mint 3 milliárdos összbevétel 314 millió forinttal lett több a tavalyinál. A polgármester kiemelte: az adózási morál évek óta dicséretes Nyíregyházán, s az adózó vállalkozások és magánszemélyek jelentősen hozzájárulnak a város zavartalan pénzügyi működéséhez.

A szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen az önkormányzat egyébként a 2,5 millió forint adóalapot el nem érő kis- és középvállalkozóknak adófizetési mentességet ad. Ennek megfelelően 2009-ben 6935 vállalkozás mentesült 122,7 millió forint megfizetése alól. Egy évvel korábban 7184 volt az adómentességben részesülők száma, az összeg pedig meghaladta a 125,6 millió forintot.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.