Abban bízom, hogy ismét úgy tudjuk le a mérkőzést, abban a szellemben, ami eddig jellemző volt a csapatra. Gondolok itt a kupameccsre, de ideveszem a Ligakupa-mérkőzést is, ahol a fiatalok az Üllői úton azokat az elveket mutatták meg a pályán, amiket én elvártam. Ebben a szellemben kell pályára lépnünk és mindent elkövetnünk a győzelem érdekében. Gellei Imre a mesterem volt, közel állt hozzám, Kis Károllyal pedig együtt végeztem a Pro-licences tanfolyamon, így az ő eddigi edzői pályafutását is figyelemmel tudtam követni. A Paks egy jó erőkből álló csapat, amelyben a fiatalságot és a rutint nagyon jól ötvözték. A maximumot kell nyújtanunk, mert egy nagyon jó ellenfél vár ránk – mondta el Mészöly Géza, az Újpest edzője.
Az Újpest is olyan csapat, mint a Videoton, ha csak egy másodpercre nem figyelünk, akkor azért könyörtelenül megbüntetnek bennünket. Így kaptuk a székesfehérváriaktól az első gólt. Bár minden mérkőzés különböző, az Újpest elleni annyiban mégis hasonló lesz a múlt szombatihoz, hogy ismét borzasztó nehéz dolgunk lesz. Végig koncentrálni kell, és nem lehet hibázni, sem csapat, sem egyéni szinten. Nyernünk kell, mert csak egy-két döntetlennel, győzelem nélkül nem tudjuk elérni a céljainkat. Persze ettől még az egy pontokat is meg kell becsülni, és talán ellentmondásnak tűnhet, de az Újpest pont egy olyan csapat, aki ellen idegenben még az iksz is jó eredmény lehet. Ettől függetlenül győzelemre fogunk játszani – mutatott rá Kis Károly, a Paks edzője
A várható összeállítások:
Újpest: Balajcza – Szokol, Vaskó, Takács, Vermes – Barczi, Vasiljevic, Korcsmár, Pollák – Kabát, Rajczi
Paks: Kovács A. – Horváth L., Éger, Szabó J., Völgyi – Sipeki, Böde, Lisztes, Vayer – Kiss T., Tököli
(nb1.hu)
Derüljön ki végre: káros vagy jótékony hatású a kávé?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!