Győzött a Kecskemét az MTK otthonában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A háromnaposra nőtt 29. forduló mai mérkőzésein a Kecskemét 1-0-ra nyert a Hidegkuti-stadionban az MTK vendégeként, míg a Diósgyőr kétgólos hátrányból egyenlített a Kaposvár ellen. A magyar labdarúgó első osztályban a Debrecen áll az élen, egy ponttal megelőzve a Videoton, míg a harmadik pozícióban a Győr található. A szezonzáró 30. fordulót szombaton és vasárnap rendezik: a Videoton Győrbe, a címvédő Debrecen pedig Kecskemétre látogat.

Pintér Patrick
2010. 05. 20. 18:30

PAKS–HONVÉD 2-1 (2-0)

Szerda, Paks, 1000 néző. Vezette: Kassai.

Paks: Kovács A. – Völgyi, Éger, Fiola (Szabó J., 92.), Nikolov – Vayer (Bartha, 88.), Böde, Lisztes, Sipeki – Kiss T., Tököli.

Honvéd: Tóth I. – Nagy Z., Debreceni, Botis, Jancsuk – Abass, Akassou, Macko (Coira, sz.), Bojtor – Zsolnai (Vaccaro, 64.), Bajner (Abraham, sz.).

Gólszerző: Kiss T. (6.), Böde (45.), ill. Vaccaro (82. – 11-esből).

Megtört a Honvéd tíz mérkőzés óta tartó veretlensége, éppen a tavaszi idény egyik leggyengébben teljesítő csapata, a már a kiesés rémétől is meglegyintett Paks ellen. A Tolna megyei alakulat Tököli révén már a találkozó legelején vezetést szerzett, az előnyt Böde növelni is tudta egy fejesgóllal. A német-olasz kettős állampolgárságú Vaccaro büntetőből elért találata már későn esett, a kispesti együttesnek már nem volt elég ideje az egyenlítésre.

VASAS–ZALAEGERSZEG 2-3 (1-2)

Szerda, Budapest, Illovszky-stadion, 1500 néző. Vezette: Veizer.

Vasas: Végh – Balog Zs., Mileusznics, Kovács G., Mendoza – Majoros (Beliczky, 65.), Bakos, Remili (Piller, 82.), Cs. Pavicsevics – Kincses (Szűcs P., 65.), Benunesz.

ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Bogunovics, Miljatovic (Todorovics, 74.), Sluka (Rajcomar, 83.) – Szalai, Máté, Horváth A., Kamber – Rudnevs, D. Pavicsevics (Balázs Zs., 63.).

Gólszerző: Benunesz (2. – 11-esből), Vlaszák (80. – öngól), ill. Kamber (33.), D. Pavicsevics (44.), Horváth A. (54.).

Már a második percben gólt lőtt a Vasas, mégpedig a tunéziai Benunesz révén, aki az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt lőtte Vlaszák kapujába. Sokáig a Vasas játszott fölényben, ám az első félóra után feltámadt a ZTE. Olyannyira, hogy Kamber és Pavicsevics remekbe szabott góljaival a szünetben vezetett is, majd Horváth gyönyörű, ollózós találatával magabiztos előnyre is szert tett. A hazai csapat a végén még felzárkózott egy gólra, egyenlítenie azonban már nem sikerült.

VIDEOTON–ÚJPEST 1-1 (1-0)

Szerda, Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 6000 néző. Vezette: Szabó Zs.

Videoton: Sebők Zs. – Andics, Horváth G., Lipták, Elek – Polonkai (Szakály D., 67.), Farkas I B., Sándor Gy – Nagy D. (Farkas II B., 29.), Nikolics (Vujovics, 79.), Alves.

Újpest: Balajcza – Szokol, Vermes, Vaskó, Pollák – Simek (Kovács D., sz.), Korcsmár, Vasziljevics, Varga R. – Barczi (Foxi, 83.), Rajczi (Tóth N., sz.).

Gólszerző: Elek (4.) ill. Vasziljevics (73.).

Remek iramú, ám sok egyéni hibával, pontatlan átadással tarkított összecsapást játszott egymással a két élmezőnybeli csapat, melyen sokáig úgy tűnt, a negyedik percben szerzett Elek-fejesgól elég lesz a Videotonnak a győzelemhez. Ám a 73. minutumban Sebők Zsolt csúnyán bevédte Vasziljevics fejesét, így a vendégek egalizáltak. A hátralévő időben felváltve forogtak veszélyben a kapuk, újabb gól azonban már nem született, így maradt az igazságos döntetlen.

DEBRECEN–GYŐR 0-0

Szerda, Debrecen, 6500 néző. Vezette: Vad II.

DVSC: Polekszics – Bodnár, Komlósi, Fodor, Laczkó – Czvitkovics, Szélesi, Szakály P., Yannick (Dombi, 72.) – Feczesin, Coulibaly.

Győr: Sztevanovics – Babic, Fehér Z., Djordjevics, Szabó O. – Tokody (Adilovic, 79.), Józsi, Pilibaitis, Kink – Nicorec (Koltai, 68.), Alekszidze.

Kiállítva: Szakály P. (74.), ill. Józsi (92.).

Élvezetes mérkőzést produkált a két csapat, gól azonban nem született a 90 perc alatt, így a Debrecennek és a Győrnek is meg kellett elégednie az egy ponttal. Így minden fontos kérdés nyitva maradt az utolsó forduló előtt. Az utolsó játéknapon a DVSC Kecskemétre látogat, az ETO pedig hazai pályán fogadja a Videotont. Az igazi izgalmak tehát még csak most jönnek.

 

MTK–KECSKEMÉT 0-1 (0-1)

Csütörtök, Budapest, Hidegkuti-stadion, 1000 néző. Vezette: Alvaro García (chilei).

MTK: Szatmári – Rodenbücher, Balogh B., Szekeres, Hidvégi – Zsidai (Könyves, 70.), Pátkai (Nikházi, sz.) – Kulcsár T., Szatmári L., Pál A. – Lázok.

KTE: Holczer – Némedi, Lambulics, Koncz, Memics (Bertus, sz.) – Bori, Csukics, Alempijevics – Litsingi, Montvai (Simon A., 54.), Csordás (Vörös, 67.).

Gólszerző: Némedi (43.).

A kevés igazi gólhelyzetet hozó találkozót egyetlen találat döntötte el, ezt a Kecskemét szerezte Némedi révén, így a vendégek három bajnoki ponttal távozhattak a Hidegkuti-stadionból. A hazaiaknak a 91. percben lett volna lehetőségük egyenlíteni, ám Holczer hibáját nem sikerült kihasználnia Pálnak, aki két méterről sem találta el az üres kaput.

KAPOSVÁR–DIÓSGYŐR 2-2 (2-0)

Csütörtök, Kaposvár, 1500 néző. Vezette: Gaál.

Kaposvár: Milinte – Petrók, Zahorecz, Grúz (Pest K., 58.) – Maróti, Gujic, Junior, Balázs B., Kulcsár K. (Bőle, 67.) – Szepessy (Horváth T., 73.), Oláh.

DVTK: Rados – Vukadinovics, Supic, Bognár Zs., Sadjo (Dobos, 76.) – Lippai, Zsivóczky, Somorjai, Huszák, Menougong (Balajti, sz.) – Roszel (Bogyó, 69.).

Gólszerző: Oláh (5.), Szepessy (43.), ill. Somorjai (57.), Lippai (83.).

Kétgólos hátrányból állt fel a Diósgyőr, s mentett meg egy pontot a Kaposvár otthonában. Pedig a hazai együttes Oláh góljával már az 5. percben vezetéshez jutott, ezt az előző fordulóban is a kapuba találó Szepessy növelte. A vendégek a második játékrészben feltámadtak, s két ellentámadásukból is gólt értek el. Előbb Somorjai értékesítette Sadjo beadását, majd Lippai lőtt hét perccel a vége előtt Milinte kapujába.

 

Az élmezőny:

1. Debrecen 62 pont

2. Videoton 61

3. Győr 54

4. Újpest 52

5. Zalaegerszeg 50

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.