A bokorban dugták el a milliós zsákmányt

Hosszúra nyúlt az éjszakája három tatabányai fiatalnak, majd szombaton a reggel is rosszul indult a számukra. Egy lopást követően a Tatai Rendőrkapitányságon találták magukat.

MNO
2010. 06. 28. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fiatalok még pénteken utaztak át a vizek városába. Szórakoztak, majd lopásra adták a fejüket. Ketten eszelték ki, hogy a leponyvázott árusítóhelyekről lopni kellene egy-két dolgot. Harmadik társuk egy bokor alatt pihente ki az éjszaka „viszontagságait”, ő semmit sem tudott a két fiatal félrelépésről.

Egy üveg ékszereket árusító standot és további két árusítóhelyet szemelt ki magának a két fiatal. Megbontották a ponyvákat és több mint 1 millió forint értékben emeltek el különböző, üvegből készült ékszereket, képeket és egyéb ajándéktárgyakat, majd a zsákmányt az egyik közeli bokorban rejtették el.

A várkanyarban járőröző polgárőrök buktatták le őket, majd a rendőrség kiérkezéséig visszatartották a fiatalokat. Az árusoktól ellopott tárgyak maradéktalanul előkerültek, melyeket a rendőrök még szombaton visszaadtak tulajdonosainak.

(police.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.