A hátizsákjukban lapult a rézkábel

Három kábeltolvajt fogtak el vasárnap Salgótarjánban, a városi külső pályaudvarnál – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

MNO
2010. 06. 28. 14:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a külső pályaudvar egyik munkatársa azzal riasztotta a rendőrséget, hogy valószínűleg lopják a kábelt a pályaudvar váltókörzetében, az Eperjes-telep és az öblösüveggyár közötti szakaszon, mert már a második váltóról érkezett ok nélkül „foglalt” jelzés.

A helyszínre érkező rendőrök egy 15 éves fiút, illetve egy 19 és egy 25 éves salgótarjáni fiatalembert találtak a helyszínen vasfűrésszel, a hátizsákjukban rézkábelekkel – mondta a szóvivő. Hozzátette: az elkövetők – akik elismerték, hogy eladni vitték volna a rezet – 50 ezer forintos kárt okoztak a magyar államvasutaknak. A három elkövető ellen lopás bűntett miatt folyik az eljárás, de a rendőrök azt is vizsgálják, hogy veszélyeztették-e a lopással a vasúti közlekedés biztonságát – közölte a szóvivő.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.