Bankadó: a szövetkezeti szektor is vállalja a rá eső részt

Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a takarékszövetkezeteknek nem kell „bankadót” fizetniük, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ezt cáfolja. A szövetkezetek vállalják a rájuk eső részt, akár önként is.• Meghallgatják a lízingszövetség javaslatait • Nem tudják majd az ügyfelekre terhelni a bankok a 200 milliárdot

MNO
2010. 06. 23. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Turi Dénes, az OTSZ alelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: „természetesen a takarékszövetkezetek is vállalják a rájuk eső részt, akár önként is” annak érdekében, hogy helyreálljon a költségvetési egyensúly, javuljon a nemzetgazdaság helyzete. Úgy vélekedett, hogy a befizetés kigazdálkodása nemcsak a takarékszövetkezeteknek lesz nehéz, hanem a többi piaci szereplőnek is. Az OTSZ alelnöke hangsúlyozta: a szövetkezeti szektor partner lesz a teherviselésben, de igazságos és elviselhető megoldást kérnek. Nyilvánvalóan a kormányzat is erre törekszik – mondta.

Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója, aki részt vesz a tárgyalásokon, az MTI-nek nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a szövetkezeti hitelintézetekre 6,1 milliárd forint befizetés jutna, ahogy arról az MR1 Kossuth Rádió is beszámolt még kedden. Megerősítette ugyanakkor, hogy a szövetkezetek „nem mentességről, hanem számokról” tárgyalnak. Az OTSZ elnöksége úgy foglalt állást, hogy a szektor nem kívánja kihúzni magát a teher alól, de azt kéri, vegyék figyelembe a teherviselő képességét – mondta –, ennek adott hangot írásban megfogalmazott javaslatában is, amire most várják a kormányzat reakcióját.

A szövetkezeti hitelintézetek – a takarék- és hitelszövetkezetek – 2009-ben 10,513 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el a PSZÁF előzetes adatai alapján, ami 86 százaléka az előző évinek. A szektor idei első negyedévi, adózás előtti eredménye 2,622 milliárd forint, 17 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A felügyelet idei első kockázati jelentése szerint a szövetkezeti hitelintézetek jövedelmezősége 2009-ben mérsékelten romlott, de az üzleti teljesítmény egésze a hitelpiaci szolgáltatók átlagához képest kedvezőnek ítélhető.

A kormány akcióterve szerint a bankokra, biztosítókra és egyéb pénzügyi cégekre „bankadót” rónának ki, az érintett cégeknek már az idén – a 2010-es költségvetésben tervezett 13 milliárd forint különadót is beszámítva – összesen 200 milliárd forintot kellene befizetniük az államkasszába. A különadó az eredeti tervek szerint három évig maradna érvényben, az MTI információi szerint azonban mutatkozik fogadókészség a piaci szereplők azon javaslatának elfogadására, hogy az elvonás csak két évig terhelje a szektort. A korábbi hírek arról szóltak, hogy a takarékszövetkezeteknek nem kell „bankadót” fizetniük. Ezt Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője is megerősítette múlt pénteken a köztévé Az Este című műsorában, ahol azt mondta, a takarékszövetkezetekről egyelőre nincs szó. Ezt azzal magyarázta, hogy a 200 milliárd forintot a pénzügyi szektor három intézményrendszere – a bankok, a biztosítók és a pénzügyi lízingcégek – mutatói alapján be tudja fizetni.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.