A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2010. június 19-én 22 óra körüli időben a Budapest VIII., Baross téren lévő metróállomás bejáratánál – feltehetően fegyverrel – megtámadt és a bevétel átadására szólított fel egy jegy- és bérletárust, aki a fenyegetés hatására átadta a nála lévő jegyeket, bérleteket, valamint készpénzt.
Az egyik ismeretlen elkövető 25-35 év körüli, 180 centiméter magas, vékony testalkatú férfi, arca hosszúkás. A bűncselekmény elkövetésekor sötétkék színű kapucnis, zippzáras pulóvert, világoskék színű farmernadrágot és fekete színű kötött kesztyűt viselt.
Társa 25-35 éves, 165 centiméter magas, erős, kisportolt testalkatú férfi, arca kerek. A bűncselekmény elkövetésekor sötétkék színű kapucnis pulóvert, sötét farmernadrágot viselt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki a személyleírások alapján a férfiakat felismerni véli, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5000/32-664 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(police.hu)
Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!