Egy fürdőköpeny övével fojotta meg a feleségét

Enyhítette a Győri Ítélőtábla a tatabányai Horváth Tibor ellen hozott elsőfokú ítéletet. Horváth 2008-ban egy fürdőköpeny övével fojotta meg a feleségét. Amíg az elsőfokú ítélet 12 év fegyházbüntetést szabott ki, addig az ítélőtábla ezt 12 év börtönre enyhítette. Az ítélet jogerős – tudatta kedd délután a Kemma.hu.

MNO
2010. 06. 29. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Enyhítették a Horváth Tibor ellen hozott ítéletet a Győri Ítélőtáblán. Dr. Ferenczy Tamás, az ítélőtábla sajtószóvívője elmondta, az egész eset még 2008. május 25-én kezdődött.

Aznap délelőtt Horváth Tibor összeveszett a feleségével. A gyerekeik hívták ki a rendőröket. Miután a rendőrök elmentek, a férfi behívta a feleségét az egyik szobába, és rábeszélte, hogy üljön az ölébe. Majd Horváth ült a felesége ölébe. Ezután a nő nyakára tekerte egy fürdőköntös övét, és azt egyre erősebben meghúzva fojtogatta. Amikor látta, hogy nem kap levegőt, hirtelen önként elengedte. Akkor nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett az asszony – mondta a szóvívő.

A férfi ellen elindult a rendőrségi eljárás, ezalatt folyamatosan azzal fenyegette a nőt, hogy megöli, ha megpróbál elköltözni, vagy elválni. Az asszony végül december elején közölte, válni akar.

2008. december 17-én a nő reggel ment haza az éjszakai műszakból. Miután kettesben maradtak, veszekedni kezdtek, mert Horváth nem akart válni. Délre a veszekedés dulakodássá fajult. A férfi többször is megütötte kézzel, ököllel az asszonyt. A sértett hasra esett a padlón. A vádlott ekkor a korábban magához vett fürdőköpeny övet elővette, és azt háromszor a sértett nyaka köré tekerte, majd a két végét ellentétes irányba legalább közepes, de inkább azt meghaladó erővel húzta. A hosszan tartó, változó intenzitású szorítást követően a vádlott az övvel a nyakánál fogva felemelte a sértett fejét, és mikor látta, hogy mozdulatlan, akkor visszaengedte a padlóra. A vádlott ezután a rendőrségre ment és ott bejelentette, hogy a feleségét megfojtotta – mondta el dr. Ferenczy Tamás. Az elsőfokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta Horváthot bűnösnek, és tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett házassága 2008 tavaszán romlott meg, mikor a vádlott véletlenül tudomást szerzett arról, hogy a sértett 10 évvel korábban megcsalta. A vádlott ezt nem tudta feldolgozni, és ezután rendszeressé váltak a veszekedések.

A másodfokú bíróság szerint azonban nem lehetett megállapítani a különös kegyetlenséget, ezért a büntetést tizenkét év börtönre enyhítette.

Horváth védőjétől a Kemma.hu azt is megtudta, ha valakit fegyházbüntetésre ítélnek, akkor a büntetési idő legalább 4/5 részét kell letölteni ahhoz, hogy feltételesen szabadlábra kerülhessen. Ha börtönben tölti le a büntetését, akkor az idő 3/4 részének letöltése után már feltételes szabadlábra kerülhet.

(kemma.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.