Egytonnányi haltetemet szállítottak el

A debreceni állatifehérje-feldolgozóba szállították azt a több mint egytonnányi haltetemet, amelyet a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának munkatársai gyűjtöttek össze a Hortobágy-Berettyón – közölte a szervezet természetvédelmi őrszolgálat-vezetője kedden.

MNO
2010. 06. 22. 16:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kapocsi István elmondta: a nemzeti park az érintett vízterület mintegy 60 kilométerének hasznosítója. A szervezet munkatársai az elmúlt napokban erről a szakaszról gyűjtötték össze a veszélyes hulladéknak minősülő haltetemeket.

A Hortobágy-Berettyóból kiemelt, elpusztult nagy mennyiségű süllő, keszegféle, ponty, amur és busa konténerbe került, a tetemeket az előírásoknak megfelelően a debreceni állatifehérje-feldolgozóba szállították – tette hozzá. A kár az elsődleges becslések alapján milliós nagyságrendű – közölte a szakember, hozzátéve: kisebb halpusztulás évről évre előfordul a folyón.

A mostani jelenség hátterében természetes biológiai folyamatok és valamiféle egyéb szennyezés együttes hatásai egyaránt állhatnak – mondta. Pontos választ a kérdésre várhatóan a debreceni székhelyű Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség közelmúltban indult vizsgálata ad – fogalmazott Kapocsi István.

Megemlítette, hogy a rendelkezésükre bocsátott mérési adatok alapján az adott időszakban a víz foszfátszintje magasabb, míg oldottoxigén-tartalma jóval alacsonyabb volt a normálisnál. Előbbi szerves szennyező anyag jelenlétére is utalhat, bár ez esetben néhány egyéb összetevőből is látványosan többet kellett volna mutatniuk az ellenőrzött mintáknak – vélte. A folyó oxigénszintje viszont a kánikulai napok beköszöntével drasztikusan csökkent, itt tehát egyértelműbbek az összefüggések – hangsúlyozta. Az oxigénszint csökkenésének okairól szólva az őrszolgálat-vezető kifejtette: az elmúlt időszakban számos csatornán keresztül jelentős mennyiségű belvíz érkezett a Hortobágy-Berettyóba. Emellett a folyó elöntött ártereinek víz alatt rothadó dús vegetációja is indokolja a rossz vízminőséget, amely egyébként mostanában a Tiszára és a Nyugati-főcsatornára is jellemző – tette hozzá.

A helyzet az újabb hideghullám érkezése óta számottevően javult – hangsúlyozta Kapocsi István. A másfél hete kezdődött, de tömeges méretben mindössze három napig tartó halpusztulás múlt péntek óta már nem észlelhető a folyón. Félő azonban, hogy ha tartósan melegebbre fordul az idő, folyamatos vízfrissítés nélkül, illetve ha a nyaranta eddig megszokottnál nem lesz magasabb a vízszint, újra veszélybe kerül a Hortobágy-Berettyó halállománya – húzta alá.

Kedden a Jobbik felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul vizsgáltassa ki a Hortobágy-Berettyón történt halpusztulás okait. Kepli Lajos (Jobbik), a parlament fenntartható fejlődés bizottsága ellenőrző albizottságának elnöke úgy véli, a súlyos környezetpusztítás emberi mulasztással indokolható. A politikus szerint valószínűsíthető, hogy egy sertéstelep hígtrágya-tároló medencéjének tartalma került a folyóba, és ez okozta a halállomány szinte teljes kipusztulását.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.