Elhalasztanák az internetes KRESZ-távoktatás bevezetését

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezi, hogy július 1-jén ne lépjen hatályba az előző kormány egy, az internetes KRESZ-távoktatást előíró rendelete. Megfelelő előkészítés után az új, kiforrottabb rendszer 2011. január 1-jétől működne.

MNO
2010. 06. 23. 14:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NFM közleményben tájékoztatta az MTI-t szerdán arról, hogy július 1-jén hatályba lépő szabályok elhalasztását kezdeményezi, mert az érintett vállalkozások és a szakhatóság még nem készültek fel az internetes KRESZ-távoktatást előíró jogszabály teljes körű alkalmazására. Több szakmai érdekképviselet is tiltakozott az erőltetett ütemű bevezetés miatt – teszi hozzá.

A szaktárca közleménye leszögezi: a távoktatást, mint eszközt a minisztérium nem veti el, sőt megfelelő előkészítés után támogatja annak bevezetését, alkalmazását azonban a korábban elmaradt széleskörű szakmai egyeztetéseket követően, így az érintettek számára elfogadható módon és teljesíthető feltételekkel tartja indokoltnak.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.