Gál Kinga az Európai Parlament 2009. évi alapjogi jelentésének kapcsán rendezett meghallgatáson hangsúlyozta, hogy az alapvető jogok védelme új lendületet kapott a lisszaboni szerződés hatálybalépésével. A politikus ígéretet tett arra, hogy készülő jelentésében – az eddigi évek gyakorlatával ellentétben, illetve a lisszaboni szerződés hatálybalépése utáni eseményeket tükrözve – elsősorban arra fog koncentrálni, hogyan tehetjük valóban használhatóvá, működőképessé és hatékonnyá az unió alapjogok védelmével foglalkozó mechanizmusait, intézményeit. Az alapjogi ügynökség szerepével kapcsolatban a politikus kiemelte: a jövőben szükség lehet az ügynökség mandátumának felülvizsgálatára is, hogy az intézmény válaszolni tudjon a már jogi erővel bíró charta eredményeképpen felbukkanó új kihívásokra.
A meghallgatáson felszólaló, alapjogokért felelős uniós biztos, Viviane Reding hangsúlyozta, hogy a charta rendelkezéseinek gyakorlatba ültetése a bizottság, a tanács és a parlament, illetve a tagállamok közös felelőssége. A biztos továbbá kiemelte, hogy a jövőben az elfogadása előtt minden egyes közösségi jogszabályt megvizsgálnak majd a chartának való megfelelés szempontjából is. Kérdésekre adott válaszában Reding azon korábban tett nyilatkozatát is megerősítette, hogy amennyiben egy tagállam vagy intézmény megsérti a chartában foglaltakat az uniós joganyag átültetése során, akkor az úgynevezett „zéró tolerancia” elvét alkalmazza majd, tehát eljárás indul a szabálysértő ellen.
A meghallgatáson a charta kapcsán kiemelt figyelmet kapott a kisebbségek védelmének kérdése is az anyanyelvhasználat és a diszkrimináció összefüggésében. Viviane Reding alapjogi biztos erre vonatkozóan ígéretet tett, hogy korábbi vállalásával összhangban e kérdések kiemelt figyelmet kapnak a bizottság jövőbeni munkájában.
(MNO)
Egy felmérésből kiderül, a magyarok többsége büszke a magyarságára














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!