Gyermekhalandóság: Románia vezet

Tavaly Romániában 2250 csecsemőhalált jegyeztek, 2008-ban pedig gyermekhalandóság tekintetében EU-szerte az első helyen álltunk – figyelmeztet a romániai Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet (SCR).

MNO
2010. 06. 23. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyermekhalandóság egyike a legfontosabb mutatóknak, amelynek alapján egy ország lakosságának egészségi állapota, illetve az egészségügyi rendszer fejlettsége lemérhető. A gyermekhalandóság az egyéves koruk előtt elhalálozott csecsemők arányát méri 1000 lakoshoz viszonyítva. A Romániai arány: 1000-ből 11 gyermek, ami igen magas szám, tekintve, hogy például Svédországban ez az arány 2,7, Olaszországban pedig 5,5.

Az SCR a kanadai G8-ak találkozója résztvevőihez fordul, hogy tegyenek mihamarabbi lépéseket a helyzet orvoslása érdekében. A szervezet szerint megengedhetetlen, hogy évente közel 9 millió, ötévesnél kisebb gyermek és mintegy 350 000 kismama halálozik el világszerte.

Romániában a csecsemőhalálok közel felét az időben nem észlelt prenatális torzulások és sérülések okozzák, 10 százalékban baleset, 30 százalékban pedig vírusok és légúti bántalmak tehetők felelőssé. Ezek nagy része megelőzhető lenne megfelelő orvosi ellátással.

A legveszélyeztetettebbek a hátrányos anyagi körülmények között élő anyák gyermekei, illetve az első hónapos csecsemők. Romániában az ő elhalálozási arányuk szinte háromszor nagyobb, mint az Európai Unió többi országában.

(manna.ro)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.