Kevesebb az adóbefizetés májusban

Általános forgalmi adóból idén májusban 192,9 milliárd forint bevétele keletkezett a központi költségvetésnek, ami 83,8 százaléka az egy évvel korábbinak. Ez jórészt az előző évi bázist jelentősen, 67,8 milliárd forinttal meghaladó visszautalások következménye – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden a honlapján.

MNO
2010. 06. 22. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) változtatni fog a volt Pénzügyminisztérium államháztartási adatok közzétételével kapcsolatos gyakorlatán, a friss havi államháztartási adatokat azonban továbbra is publikálja a minisztérium, elektronikus fórum keretében – tájékoztatta a nemzetgazdasági tárca az MTI-t. A minisztérium közlése alapján az államháztartási adatokkal kapcsolatos korábbi pénzügyminisztériumi sajtótájékoztatók helyett a jövőben korszerű, elektronikus fórum formájába biztosítja majd a Nemzetgazdasági Minisztérium a szakújságírók interaktív tájékoztatását.


Jövedéki adóból a májusban realizált bevétel 64 milliárd forintot tett ki, amely mintegy 10 százalékkal kevesebb az egy évvel előbbi bevételnél. Az üzemanyagok esetében 42,7 milliárd forint jövedékiadó-bevétel keletkezett, ami a bázist 4,4 százalékkal haladta meg.

A személyi jövedelemadó (szja) államháztartási szintű bevétele májusban 154 milliárd forint volt, amely a 172,7 milliárd forintos bruttó befizetés és a 18,7 milliárd forintnyi kiutalás egyenlegeként képződött. Ez a bevétel 27,5 milliárd forinttal, 15,2 százalékkal kevesebb a 2009. májusi bevételnél. Az szja-befizetések mérséklődését elsősorban az adóterhelés 2009. július 1-jétől és 2010. január 1-jétől megvalósított csökkentése, illetőleg az adózók 2009. évi adóelszámolással kapcsolatos befizetésének visszaesése eredményezte. A kiutalások hátterében lényegében a 2009. évi adó elszámolásával összefüggő visszaigénylések állnak.

A központi költségvetési szervek bevételei májusban 78,3 milliárd forintot tettek ki, ez az előző évi májusi bevétel 151,0 százaléka. Ebben a hónapban a különféle működési és felhalmozási célú pénzeszközátvételek és támogatásértékű bevételek összesen 35,7 milliárd forintot tettek ki, lényegesen meghaladva az előző év azonos hónapjának ilyen jellegű bevételeit.

A működési bevételek májusban 27,3 milliárd forint körül alakultak. Előző évi előirányzat-maradványként májusban közel 12,7 milliárd forintot vettek át, ami szintén jelentősen magasabb az előző év azonos időszakának előirányzatmaradvány-átvételénél. A fennmaradó részt a kamatbevételek, a kölcsönök igénybevétele, valamint a nem azonosított, függő, átfutó és kiegyenlítő bevételek tárgyhavi forgalma tette ki.

A nemzetgazdasági tárca tájékoztatása szerint az egyedi és normatív támogatásokra fordított kiadások összege májusban 21,2 milliárd forint volt, amelyből a mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalására 21,6 millió forintot, az Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítésére 540,1 millió forintot fizettek ki, míg a fennmaradó részt a helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítéséhez használták fel. A közszolgálati műsorszolgáltatás támogatásának éves összege magában foglalja a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Távirati Iroda Zrt., valamint a média-közalapítványok támogatását, illetve az üzemben tartási díj pótlását. Erről az előirányzatról 2010 májusában 3,5 milliárd forint kifizetés történt.

A fogyasztói árkiegészítésre fordított kiadások összege májusban 9,4 milliárd forintot tett ki, ami minimális mértékben haladta meg az előző év hasonló időszakit. A lakásépítési támogatás 2,7 milliárd forint volt, nem sokkal több az előző év hasonló időszakinál. Családi támogatásokra májusban 37,8 milliárd forintot utaltak át a folyósítást végző szervek részére.

A költségvetési szervek kiadásai májusban mintegy 184,5 milliárd forintot tettek ki. Ez az összeg az előző év május havi kiadásokat 10,0 százalékkal haladta meg. Az összes kiadásból ebben a hónapban is a legtöbbet, mintegy 93,7 milliárd forintot személyi juttatásokra és járulékaikra fordították. Dologi kiadásokra 60,7 milliárd forintot költöttek az intézmények, meghaladva az előző év azonos időszakának ilyen jellegű kiadásait. Intézményi beruházási kiadásokra is többet (11,7 milliárd forintot) fordítottak májusban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium végleges adatai alapján, melyet a tárca a honlapján közölt, az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – egyenlege az idei első öt hónapban 736,2 milliárd forintos deficitet mutatott, az éves előirányzat 84,6 százalékát. Tavaly az év azonos időszakában az államháztartás hiánya az éves előirányzat 61,3 százalékát tette ki.

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – május havi hiánya 99,2 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 79,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 12,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 8,2 milliárd forintos deficittel zártak A központi költségvetés hiánya 2009. május végéig 67,5 százalékban teljesült, ehhez az arányhoz képest most az egész évre a költségvetési deficit már a tervezett 87,1 százalékát teszi ki.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.