Kevesli a versenyt az EU

Csökkent a barangolásos mobiltelefon-hívások (roaming) díja az Európai Unióban, de az ágazatban még mindig nem elég erős a verseny ahhoz, hogy jobb választási lehetőségeket és kedvezőbb tarifákat nyújtson a fogyasztók számára - állapította meg az Európai Bizottság a barangolási szolgáltatásokról szóló időközi jelentésében, amelyet kedden tett közzé Brüsszelben.

MNO
2010. 06. 29. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentés szerint az EU mobilszolgáltatói az először 2007-ben bevezetett, majd tavaly júliusban módosított uniós szabályok által meghatározott maximális percdíjaknak megfelelően mérsékelték a barangolási díjakat, és az árak átláthatósága is javult. A fogyasztók számára a díjak azonban még mindig nem csökkentek számottevően az uniós szabályok által előírt szint alá – áll a jelentésben.

Neelie Kroes, a bizottságnak a digitális menetrendért felelős alelnöke úgy vélte, hogy „a nagyobb verseny jobb választási lehetőségeket és még kedvezőbb díjakat jelentene a fogyasztók számára”. A jelentésből az is kiderül, hogy a fogyasztók gyakrabban használják a barangolási szolgáltatásokat. Az elmúlt két év során az utazások hozzávetőlegesen 12 százalékosra becsült visszaesése ellenére is növekedett a külföldről fogadott hívások és küldött sms-ek száma. Tavaly nyáron például, az Európai Unió egészére kiterjedő 11 centes maximális sms-díj bevezetését követően az előző év hasonló időszakához képest 20 százalékkal több szöveges üzenetet küldtek.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.