Még élt, amikor kimetszett egy darabot a tüdejéből

Az áldozat még élt, amikor cellatársa felvágta a mellkasát és kimetszett egy darabot a tüdejéből, hogy megegye – közölte a törvényszéki orvosszakértő egy kannibalizmussal vádolt francia rab perében.

MNO
2010. 06. 23. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyilkossággal és barbarizmussal vádolt Nicolas Cocaignt – vagy ahogyan a helyi sajtó emlegeti: „a roueni kannibált” – a normandiai Rouenban, a 2007-ben elkövetett bűncselekmény színhelyén állították bíróság elé. A 39 éves vádlott már a per elején elismerte bűnösségét.

Az áldozat boncolását végző Patrick Laburthe orvosszakértő tanúvallomásában azt mondta, hogy a meggyilkolt Thierry Baudry tüdejének egy részét „csaknem sebészi pontossággal távolították el egy nagyon éles pengével”. „Jobb tüdejében vért találtunk, ami arra utal, hogy még életben volt, amikor a szervbe belevágtak” – magyarázta.

A 31 éves Baudry megcsonkított holttestét 2007. január 3-án találta meg a roueni börtön egyik őre, és a boncoláskor kiderült, hogy az áldozat két tüdőizmát és bal tüdejének egy részét kimetszették. Cocaign korábban elmondta, hogy a kivágott tüdő egy részét – amelyről azt hitte, hogy az áldozat szíve – nyersen felfalta, a többit hagymával megsütötte egy összetákolt rezsón. „El akartam venni a lelkét” – indokolta tettét a vádlott a bírónak.

A 11 négyzetméteres cellában egyébként hárman voltak, de harmadik társuk nem mert közbeavatkozni, és tavaly egy másik börtönben öngyilkos lett.

A tetovált arcú Cocaign közönyösen hallgatta az orvosszakértői véleményt. A gyilkosság idején azért volt rács mögött, mert arra várt, hogy ítélkezzenek fegyveres rablási ügyében, illetve megkezdődjön a pere két másik bűncselekmény miatt, melyek közül az egyik fegyverrel elkövetett nemi erőszak kísérlete volt.

A mostani ügyben várhatóan csütörtökön születik ítélet. A pszichiátriai szakértők többsége szerint Cocaign nem volt ugyan teljes ítélőképessége birtokában, de büntethető. Ügyvédje azért küzd, hogy börtön helyett kényszergyógykezelésre ítéljék.

(bumm.sk)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.