Egy villanás alatt több százezer forintos kár keletkezhet gépeinkben még akkor is, ha van villámhárítónk. Egy 25 biztosító szerződéseit vizsgáló elemzés szerint a villámcsapásokból fakadó károk, amelyekért a biztosítók fizetnek is, megközelítik a 2 milliárd forintot.
Ugyanakkor az elemzés rávilágít arra, hogy a legtöbb magyar nagyon elégedetlen lehet azzal, amennyit a biztosítók fizetnek nekik. Ennek oka, hogy a többség tíz-húsz éve ugyanazt a biztosítást fizeti. „Rosszul járhatnak, akik mondjuk 30 éve vettek egy Junoszty televíziót, bevetették az akkori biztosításukba és azóta semmit nem változtattak rajta, holott ma már – esetleg – több százezer forintos plazmatévéjük van” – nyilatkozta az elemzést készítő CLB Biztosítási Alkusz Kft. igazgatója, Németh Péter.
A 25 szolgáltató kimutatását vizsgáló elemzés szerint az elmúlt három évben a lakáskárokról szóló bejelentések mintegy 60 százaléka kötődött a viharkárokhoz. A bejelentések között a villámcsapások okozta káresemény áll a második helyen, mintegy 25 százalékkal, 15 százalékot pedig a jégveréssel kapcsolatos esetek tesznek ki.
Az elemzés rávilágít arra, hogy villámcsapás szempontjából Magyarország a közepesen veszélyeztetett területek közé tartozik. A legtöbb mennykő az Északi-középhegységben és a Duna–Tisza közén csap le. A villámok leggyakrabban júniusban és júliusban „támadnak”, egyes szakértők szerint ebben a hónapban átlagosan minden negyedik napon lehet ilyen légköri jelenség.
(MNO)
A Tisza napirendre vett adójavaslata Nyugaton már kuka















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!