Miniszteri biztost nevezett ki Hende Csaba a ZMNE élére

Új közszolgálati egyetem létrehozását kezdeményezte a Honvédelmi Minisztérium, emellett miniszteri biztost kap a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem.

MNO
2010. 06. 23. 9:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új közszolgálati egyetem létrehozását kezdeményezte a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE), a Rendőrtiszti Főiskola és lehetőség szerint a Corvinus egyetem Közigazgatás-tudományi Karának összevonásával – mondta el Szarka Gábor, Hende Csaba honvédelmi miniszter kabinetfőnöke szerdán az MTI-nek. A kabinetfőnök szerint már dolgoznak a koncepció kialakításán, amely szerint közös oktatásban valósulna meg a közszolgák képzése. Az egyetemek mint autonóm egységek saját döntésük alapján egyesülhetnek, vagy az Országgyűlés hozhat létre egy új intézményt, amelybe integrálódhatnak felsőoktatási intézmények – mondta Szarka Gábor. A kezdeményező, azaz a HM azt tartaná ideálisnak, ha az új egyetem központja a nemzetvédelmi egyetem lenne – tette hozzá.

A tárca azt is várja az összevonástól, hogy átjárhatóvá váljon a terület: például egy leszerelt katona vagy rendőr akár csak egy átképzéssel elhelyezkedhessen máshol is a közszolgálatban. De nemcsak az előbb említettekről, hanem például a katasztrófavédelmi és a nemzetbiztonsági szakemberekről is szó van – mutatott rá a kabinetfőnök.

A tervekről hamarosan megkezdődhet a szakértői szintű tárgyalás a minisztériumok között, és az elképzelés akár már a következő tanév kezdetétől megvalósulhat – mondta a kabinetfőnök, hozzátéve, hogy az egyes képzések felügyeleti jogköre továbbra is az érintett tárcák hatáskörében maradna.

Miniszteri biztos az egyetem élén

Szarka Gábor beszámolt arról is, hogy miniszteri biztost nevez ki – Deák János volt vezérkari főnök személyében – a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) élére Hende Csaba honvédelmi miniszter. A kabinetfőnök közölte: Deák Jánost a miniszter július elsejei hatállyal nevezi ki a jelenleg rektor nélkül működő egyetem élére. Szarka Gábor hangsúlyozta, hogy a biztos nem lát el rektori feladatokat, hanem a miniszteri – elsősorban a pénzügyi és egyéb felügyeleti – jogköröket gyakorolja majd.

A volt rektort február közepén helyezték előzetes letartóztatásba, mivel a gyanú szerint a német DHL magyar leányvállalatának vezetőit kereste meg azzal, hogy a cég futárai fegyver- és drogkereskedelembe keveredtek, ő azonban – ellenszolgáltatás fejében – a kapcsolatai révén el tudja simítani az ügyet.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.