Módosulhat az agrárkárok enyhítésének rendszere

Várhatóan már a jövő héten módosulhat a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszer korábbi feltételrendszere, mivel az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága keddi ülésén a képviselők egyhangúlag jóváhagyták az erről szóló törvénymódosítás tárgysorozatba vételét és általános vitára való alkalmasságát.

MNO
2010. 06. 22. 12:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvénymódosítást Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke önálló képviselői indítványként nyújtotta be. Ennek alapján a gazdálkodóknak az idén saját hozzájárulásuk befizetését nem június 30-ig, hanem csak később, szeptember 30-ig kell teljesíteniük, tekintettel a nehéz gazdasági körülményekre.

Font Sándor úgy vélte: a törvénymódosításról az Országgyűlés már jövő hétfői ülésén szavazhat. Ugyanakkor érdemben nem foglalkoztak azokkal a bizottsági ülésen elhangzott képviselői felvetésekkel, hogy a módosító javaslatba kerüljön bele a kárenyhítés kiterjesztése a gyepgazdálkodásra is, vagy, hogy hosszabbítsák meg a kárenyhítési alaphoz való csatlakozás határidejét.

A képviselők tájékoztatást kaptak arról, hogy a rendkívüli időjárás okozta károk enyhítéséről a kormány egy szélesebb körű törvényjavaslatot készít elő, amely nemcsak a mezőgazdasági, hanem a más területeken keletkezett károk enyhítéséről is intézkedik. Az árvíz által okozott agrárkárokat is ez a törvény rendezi majd.

A képviselők jóváhagyták az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító indítványokat is. Többek között azt a javaslatot is, amely a minimálbér napi összegének kétszeresében maximálja az alkalmi munkavállalás vállalkozásoknál elszámolható költségeit.

Ficsor Ádám (MSZP) szerette volna részletesen megtudni, hogy honnan vonják el azt a 4,1 milliárd forint forrást a Vidékfejlesztési Misztériumban, amit a kormány zárolt a tárcánál. Font Sándor (Fidesz) azt tanácsolta a honatyának, hogy az Országgyűlésben szokásos módon, például interpellációban kérjen választ kérdésére.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.