The Guardian (guardian.co.uk )
78 súlyos bűncselekményt úsztak meg diplomaták Nagy-Britanniában az elmúlt öt év során – írja a The Guardian. Ghána megbízottját például bolti lopáson kapták, az Egyesült Államok pedig több mint hárommillió fonttal tartozik a brit államnak.
A bolti lopás egyébként népszerű bűncselekmény a diplomaták körében: Ghána mellett Kamerun, Egyiptom, Egyenlítői Guinea és Zambia képviselői is hasonló ügy miatt kerültek összeütközésbe a rendőrséggel. A külföldi országok képviselői az italt sem vetik meg: Brazília, Németország, az USA és Oroszország diplomatáit mind ittas vezetésen kapták – következménye azonban egyik ügynek sem lett.
Súlyosabb bűncselekmények is előfordultak azonban: egy szaúd-arábiai és egy Sierra Leone-i hivatalos személyt embercsempészettel gyanúsítottak meg a hatóságok. Az előbbi ország egy másik képviselőjének ezen felül szexuális zaklatásért is felelnie kellett volna, egy pakisztáni megbízott gyilkossággal fenyegetőzött, egy kameruni pedig kiskorút veszélyeztetett. Ezen tettek elkövetői, ha nem élveznek diplomáciai védettséget, akár 12 hónapos elzárásra is számíthattak volna. 2005 és 2009 között a rendőrség öt alkalommal kérte a mentesség megszüntetését, azt azonban egyetlen alkalommal sem kapta meg.
A legnagyobb „bűnelkövető” az Egyesült Államok. Diplomatái nem követtek el komoly vétségeket, „csupán” pénzzel tartoznak London városának: egészen pontosan 3 821 880 fonttal (majdnem másfél milliárd forint). Az amerikaiak nem hajlandók ugyanis befizetni a londoni dugódíjat, mivel értelmezésük szerint az az adó egy fajtája, mely alól a diplomaták mentesek. A vita a díj 2003-as bevezetése óta folyik, a város igyekszik rávenni a fizetésre az amerikaiakat – egyelőre kevés sikerrel. Nem az USA azonban az egyetlen, mely nem fizet dugódíjat: Japán nem sokkal lemaradva 2,76 millióval tartozik, Németország 2,64 millióval, Nigéria pedig 1,96 millióval. A diplomaták a parkolásért sem szeretnek fizetni, de a kisebb közlekedési bírságokat is gyakorta a szemétbe dobják: csak 2009 során több mint 500 ezer font ilyen típusú adósságot gyűjtött össze 57 ország követsége.
William Hague külügyminiszter igyekszik behajtani a tartozásokat, egyelőre azonban nem sok sikerrel: mint a parlamentben elmondta, eddig az ötszázezer fontból csupán mintegy nyolcezer érkezett be.
CNN (cnn.com )
162-en betegedtek meg eddig Louisianában az olajszennyeződés miatt – írja a CNN. Az esetek nagy részében a szennyeződés feltakarításán dolgozó munkásokról van szó.
A louisianai egészségügyi hivatal igyekszik nyomon követni a Deepwater Horizon felrobbanása óta bekövetkezett, olajjal kapcsolatos megbetegedéseket, így állapította meg, hogy az incidens óta 162 beteg kereste fel orvosát a szennyeződés miatt bekövetkezett panaszokkal. Közülük 128 dolgozott a takarítási munkálatokban – leggyakrabban torokfájással, nehéz légzéssel, köhögéssel, szembántalmakkal, hányingerrel és fejfájással mennek orvoshoz a munkások. A megbetegedések nagy részéért a tisztításnál használt szerek belélegzett gázai a felelősek.
Túlnyomó többségben férfiakat érintenek a megbetegedések, a 162 személy közül csupán 33 nő. A louisianai hatóságok azonban a testi bajok helyett sokkal inkább a lelki sérülések miatt aggódnak: hétfőn az állami egészségügyi szervekért felelős miniszter 10 milliós pszichiátriai alap kifizetésére szólította fel a BP-t, melyből hat hónapig kezelnék a szennyeződés által érintetteket. „Düh, bizonytalanság, aggodalom – ezek az érzelmek határozzák meg ezen családok mindennapjait, és ha nem kezeljük őket, könnyen elmezavarok, vagy függőségek alakulhatnak ki” – indokolta a kérelmet Alan Levine.
Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!