Az Országos Műszaki Irányító Törzs kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az észak-magyarországi régióban mintegy húszezer hektár a belvízzel elöntött területek nagysága, ebből nyolcezer hektár vetés és szántó. A védekezést nehezíti, hogy csak hétfőn a Bodrogközben 20 milliméternyi, a Taktaközben pedig 15 milliméternyi eső esett.
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) négy belvízvédelmi szakaszán – a bodrogközi térségben – harmadfokú, két helyen másodfokú, egy területen elsőfokú riasztás van érvényben.
Az igazgatóság működési területén 21 szivattyútelep üzemel, ezek az elmúlt 24 órában 2,4 millió köbméternyi vizet emeltek át a befogadó folyókba. A belvízvédelmi területeken mintegy 90 ember vett részt a védekezési munkákban. Az Ékövízig 24 belvíztározója jelenleg 12,6 millió köbméternyi vizet „raktároz”.
Csongrádban szinte minden gazdát sújt a belvíz
Szakáll Sándor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatója kedden az MTI-nek kifejtette: január óta folyamatosan belvíz van Csongrád megyében. A számítások szerint mintegy 20 ezer hektárt borít állandóan belvíz, a megye mezőgazdasága mintegy 20 milliárd forint kárt szenvedett. A megyében nem található olyan gazda, akinek ne lett volna belvízkára. Csongrád megyében mintegy 13 500 földalapú támogatásigénylést nyújtottak be, és mintegy 30 ezer őstermelőt tartanak nyilván.
A sík vidéki adottságok miatt szinte megáll a víz, a föld telítődött. A megye mintegy 5500 kilométer csatornahálózata február óta folyamatosan dolgozik, de nem győzi az elvezetést.
A szántóföldeken mintegy 12 milliárd forintos kár keletkezett. A kertészeti kultúrákban – beleértve a fóliákat az elpusztult palántákkal – 3-4 milliárd forintos kár lehet. Emellett az ültetvénykár is jelentős. A mintegy 1800 hektár őszibarackos faállomány fele kipusztul, miután levegőtlen lett a gyökérzónájuk, de csak később derül ki, hogy pontosan mennyi veszett oda. Emellett a Pitvaros–Csanádalberti–Csanádpalota térségében lakók jelentős jégkárt is szenvedtek.
A múlt hét végén a megyén végigsöprő jégeső mintegy 30 ezer hektárt érintett, ebből csaknem tízezer hektár „leborotvált”, felismerhetetlen az egykori termés. A kár a becslések szerint 6 milliárd forint. Itt egyébként vadállatok – őzek, nyulak, fácánok – is nagy számban elhullottak.
Elfogadható termésre számítanak azokon a területeken, ahol a gabona nem áll vízben, de ezek csak táblarészek, hiszen minden táblában van kár is. Összességében a gabonaféléknél mintegy 20 százalékkal lesz kevesebb termés az átlagosnál. A gyümölcsösöknél még nagyon nehéz megállapítani a végkifejletet – mondta a szakember.
(MTI)
Egy felmérésből kiderül, a magyarok többsége büszke a magyarságára














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!