Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke kedd reggel jelentette be lemondását posztjáról június 30-i hatállyal. Az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „Tekintettel arra, hogy a hatályos törvényi szabályozással összhangban 6 éves időszakra szóló kinevezésem 2009 nyarán, kevesebb mint egy évvel a közelgő választások előtt történt, úgy tartottam tisztességesnek, hogy az újonnan megalakult kormány számára lemondásommal megteremtem a lehetőséget arra, hogy a továbbiakban az általa jelölt szakember irányíthassa a felügyelet munkáját.”
Szijjártó elmondta: Farkas Ádám kedden valóban megküldte a lemondásáról szóló dokumentumot a kormányfőnek. A PSZÁF-ról rendelkező törvény ez esetben úgy szól, hogy a miniszterelnöknek továbbítania kell ezt a dokumentumot a köztársasági elnöknek, aki dönt a lemondás elfogadásáról és a lemondás hatályának időpontjáról – fejtette ki, hozzátéve, hogy minderről a miniszterelnök intézkedett. A kormányfő szóvivője közölte azt is, hogy Orbán Viktor kedd délelőtt egyeztetést folytatott Szász Károllyal a PSZÁF jövőjéről, jövőbeni szerepéről.
(MTI)
Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!