S. Péter a bíró kérdésére azt mondta, aznap hajnalban barátja óbudai lakásán rosszul lett, ráadásul a telefonja is elromlott, ezért nem tudta a bíróságot értesíteni távolmaradásáról. A bíró a délelőtti tárgyaláson nem döntött sem kényszerintézkedésről, sem a felmerült költségek kifizettetéséről. Utalt arra, hogy a vonatkozó szabály – amely értelmében 3 napon belül be kell jelenteni, ha nem a lakóhelyén tartózkodik a vádlott – a történtek idején még nem volt hatályban.
Múlt csütörtökön derült ki a Fővárosi Bíróságon, hogy az elsőrendű vádlott, M. Róbert után S. Péter vádlottnak is nyoma veszett a „fekete seregként” emlegetett csoportból, amelynek elsőfokú büntetőpere a védőbeszédekkel a befejezéséhez közeledik. (M. Róbert, aki az ügyészség szerint a bűnszervezetet vezette januárjában szökött meg házi őrizetből, őt még nem találták meg.)
M. Róbertet és 29 társát bűnszervezetben elkövetett súlyos, élet elleni erőszakos bűncselekményekkel vádolják. A vádiratban védelmi pénzekről, tartozások behajtásáról, prostitúcióról, az ezekkel kapcsolatos illegális jövedelmek feletti ellenőrzésért folytatott erőszakos küzdelmekről, fegyveres leszámolásokról esik szó.
Mindezek miatt az ügyész májusban elhangzott vádbeszédében tényleges életfogytiglant kért a bűnszervezet vezetőjére, akit többek között az alvilágban Ragyás Tóniként ismert személy megöletésével is vádolnak. A további 29 vádlott közül pedig 23 esetében indítványozott fegyházbüntetést az ügyész.
A keddi tárgyaláson folytatódtak a perbeszédek. A most tárgyalt ügyben több érintettet azzal vádolnak, hogy hat éve részt vettek egy mátészalkai férfi és annak családja megfélemlítésében, és hogy ennek során meglőtték a családfőt.
A vádlottak kedden megszólaló védői egyaránt azt mondták, hogy az ügyészség nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani védenceik bűnösségét. Egyebek mellett utaltak arra, hogy lőpormaradványokat nem találtak rajtuk, és a helyszínen talált lábnyomok sem egyeznek a vádlottakéval.
(MTI)
Friss hír érkezett az orosz kézilabdacsapatok nemzetközi visszatéréséről














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!