Mivel a Körösök és a Maros vízgyűjtőjén is területi átlagban 10 millimétert meghaladó csapadék hullott, a mellékfolyókon levonuló kisebb árhullámok gátolják az apadás megindulását, így csak a vízszint lassú csökkenésére lehet számítani – mondta Keller Péter.
A magas vízállás ellenére nem történt olyan árvízi esemény, amely komolyabb beavatkozást igényelt volna, a töltéseken azonban már megjelentek a csurgások, a felázások, s kisebb buzgárok is megfigyelhetők. A gátakon folyamatos figyelőszolgálatot tartanak, a töltést keresztező mélyvezetésű műtárgyaknál „vészőrök” teljesítenek szolgálatot. Az árvízi védekezésben több mint ötszázan vesznek részt.
Az Alsó-Tiszán a Hármas-Körös torkolata és az algyői híd között harmad-, a híd és az országhatár között másodfokú készültség mellett védekeznek. A Tisza visszaduzzasztó hatása miatt a Hármas-Körös torkolati szakaszánál harmad-, a Maros-torkolatnál másodfokú készültség van érvényben.
A Tisza alsó szakaszán az eddigi legmagasabb vízállást 2006 áprilisában mérték: Mindszentnél 1062, Szegednél 1009 centimétert.
Csanádpalotán és Kiszomboron harmad-, Makón és Röszkén másod-, hat településen elsőfokú helyi vízkár-elhárítási készültség van érvényben. A belvízi védekezésben százharminchárman vesznek részt – közölte Keller Péter.
Van, ahol fellélegezhetnek
Bara Sándor védelemvezető tájékoztatása szerint Tiszatarján és Rakamaz között megszűnt az árvízvédelmi készültség.
Elmondása szerint a Tikövízig területén harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hortobágy-Berettyón Bucsa és Nádudvar között, elsőfokú pedig a Tiszán Tiszafüred és Tiszakeszi között. A készültségben lévő szakaszok hossza 75 kilométer. Kilenc szakaszon van elsőfokú vagy másodfokú belvízvédelmi készültség, két helyen – Kösely-felső, Alsó-Nyírvíz-Nagy-ér – a készültséget megszüntették. A Hortobágy-Berettyó vízállása Borznál 364 centiméter, még mindig árad, a vízmagasság 14 centiméterrel van a harmadfok fölött.
Egy nap alatt 400 hektárral nőtt a belvízzel borított földterületek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) területén, elsősorban Hajdú-Bihar megyében – összegezte az adatokat Bara. Már több mint 21 ezer hektár áll víz alatt, ennek a fele vetés és szántó – tette hozzá a szakember.
A húsz üzemelő szivattyútelep naponta 1 millió 398 ezer köbméter belvizet emel át a befogadó folyókba, csatornákba – jegyezte meg az igazgató.
Megindulhat a forgalom
Kedd délután három órakor ismét megnyitották a Tiszaújváros és Kesznyéten közötti utat, amely több mint egy hónapig volt zárva a Sajó áradásai miatt – értesült az MTI a közútkezelő társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyeletétől.
A Tiszaújvárosból Kesznyéten felé vezető utat május 16-án zárták le az autósok elől vízátfolyás miatt, a Sajón azóta többször vonult le árhullám, ezért csak most lehetett feloldani az útzárat.
A megyében több út egy-egy szakasza csak fél pályán járható, és a tardonai bekötőúton még most sem lehet közlekedni. Nem jár a Tiszán a komp Ároktő és Tiszacsege, a Sajón Muhi és Köröm között. Tiszalúc és Tiszadob között viszont újra összeállították a pontonhidat, itt az átkelés zavartalan.
(MTI)
Egy felmérésből kiderül, a magyarok többsége büszke a magyarságára














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!