Venezuelából vásárol kőolajat Fehéroroszország

Fehéroroszország 160 ezer tonna kőolajat importált Venezuelából júniusban, míg júliusban már 240 ezer tonnát vásárol – közölték a Reuters által idézett források.

MNO
2010. 06. 29. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fehéroroszország, amely korábban kizárólag Oroszországtól vásárolta a nyersolajat, azután nézett alternatív beszerzési forrás után, hogy megromlottak a kapcsolatai Moszkvával. A két ország közötti feszültség az év elején éleződött ki, Oroszország akkor jelentősen csökkentette az olajszállítást. Fehéroroszország másokhoz képest lényegesen alacsonyabb exportvám mellett kapja az orosz kőolajat belső felhasználásra. Fehéroroszország évente körülbelül 20 millió tonna nyersolajat vásárol Oroszországtól. Ennek nagyjából egynegyedét fogyasztja el. A többit feldolgozott formában továbbítja Európába. Ez a kivitel adja Fehéroroszország exportbevételeinek egyharmadát. Oroszország szerint ezután az olajmennyiség után már teljes exportvámot kellene fizetnie Fehéroroszországnak.

A belorusz elnök a többszöri orosz fenyegetés után Venezuelába utazott márciusban, ahol megállapodott az olajimportról. Venezuela május óta exportál kőolajat Fehéroroszországba. Az idei első három hónapban az orosz olajszállítások 42 százalékkal csökkentek éves szinten a fehérorosz olajfeldolgozókba. Ipari megfigyelők különösen odafigyelnek az orosz–fehérorosz kapcsolatok alakulására, mert ha elmérgesedne, félő, hogy leállhat az olajszállítás a napi egymillió hordó kapacitású Barátság vezetéken, amely orosz nyersolajjal látja el Németországot, Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot és Csehországot.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.