Balogh András Lendvai Ildikó MSZP-elnök, Baja Ferenc szocialista politikus, a szocialisták államfőjelöltjének segítője, Lázár János Fidesz-frakcióvezető, Harrach Péter KDNP-frakcióvezető, valamint Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője társaságában érkezett a képviselőcsoport ülésére. A tanácskozáson Balogh András beszámol az államfői poszttal kapcsolatos elképzeléseiről, és kérdéseket is lehet neki feltenni.
Balogh nem „dzsungelharcos”
Balogh András nem pártkatonának, nem „dzsungelharcosnak”, hanem független, baloldali értelmiséginek tartja magát. Az MSZP köztársaságielnök-jelöltje ezt a Fidesz-KDNP keddi frakcióülésén mondta, ahol a kormánypártok képviselői meghallgatják őt. Balogh András beszédében elvei közé sorolta az ország szolgálatát, a demokrácia elve melletti kiállást, a humanizmust, az egyéni és a kollektív szabadságjogok melletti kiállást, a szolidaritást, a diszkriminációmentességet, a jogállamiság követelményeinek betartását, valamint a toleranciát. Mint fogalmazott: köztársasági elnökként össznemzeti érdeket képviselne. Jelezte azonban: tudja, hogy az őt jelölő frakció nem tud többséget szerezni a parlamentben a megválasztásához, ha mindenki a pártja iránti lojalitásnak megfelelően szavaz.
„Hidak íveljenek át közöttünk, és ne barikádok válasszanak el bennünket” – mondta Balogh. Hangsúlyozta, a magyar nemzet tagja az, aki magyarnak tartja magát. Ezt nem lehet megkérdőjelezni – tette hozzá. „Vidám és mosolygós Magyarország” az eszményképe, és egy köztársasági elnök dolga, hogy ennek megteremtése elől elhárítsa az akadályokat – mondta. Balogh arról is szólt, hogy az elszámoltatás nem lehet leszámolás.
A jelölt aláírná a kettős állampolgárságról szóló törvényt
Az MSZP államfőjelöltje aláírná a kettős állampolgárságról szóló törvényt; Balogh András ezt a Fidesz-KDNP keddi frakcióülésén mondta a fideszes Balog Zoltán kérdésére válaszolva. Hangsúlyozta azonban, hogy köztársasági elnökként felhívná a figyelmet a következményekre. Mások mellett a fideszes Révész Máriusz demográfiai kérdésekről érdeklődött, párttársa, Cser-Palkovics András pedig az alkotmányozás folyamatáról. Még ezt megelőzően Balogh a nemzetpolitikáról szólva azt mondta: a magyar politika soha nem mondhat le arról, hogy felelősséget kell vállalni a határon túli magyarok iránt, de ez nem jelenthet gyámkodást. Kijelentette, a határok megváltoztathatatlanságának doktrínáját nem lehet kétségbe vonni.
(MTI)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!