BKV: 20 milliárdot lefaragnának, de 50 új ellenőr jöhet

A BKV Zrt. 2009. évi 23,5 milliárdos vesztesége után  úgy számol, hogy 2010-ben már csak 3,7 milliárd forint veszteséget fog termelni – derül ki a BKV 2010-es üzleti tervéből.

MNO
2010. 07. 06. 15:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI birtokába került dokumentum szerint 2010-ben a legfontosabb feladat a BKV problémamentes működésének biztosítása. A tervek szerint a 3,7 milliárdos veszteség mellett a cég jelenlegi működési kereteiből és a feltételekből kiindulva az üzemi eredmény 3,8 milliárd forintos nyereséget mutathat 2010 év végén. Számításaik szerint az év végére a BKV hitelállománya 76,2 milliárd, adósságállománya 81,1 milliárd forint lesz, ez 3 milliárddal több, mint a 2009-es záró érték.

Tartós a forráshiány

A tervekben azonban hangsúlyozták, hogy a közlekedési társaság tartósan forráshiányosan működik, a fővárosi költségvetés pedig nem ad lehetőséget a működési veszteségek kompenzálására. Ahhoz, hogy a BKV tovább működjön, 28 milliárd forintos többlettámogatásra van szüksége. Ezért is állapodott meg a BKV a kormánnyal és a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal. Ennek eredményeként az állam 2010-ben 17,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad, és hitelt biztosítanak az októberben lejáró 5 milliárdos hitel refinanszírozására is.

50 új ellenőr jöhet

A normatív támogatás nem változik, 32,1 milliárd forintot kaphat ezen a jogcímen a BKV, a fogyasztói árkiegészítés pedig 4,1 százalékkal magasabb lesz az egy évvel korábbihoz képest. E mellé a főváros plusz 5 milliárd forint működési támogatást is nyújt a közlekedési társaságnak. A BKV 2010-ben is folytatná a hatékonyságjavítási és racionalizálási lépéseket. Ennek keretében 100 fős létszámcsökkentést hajtanak végre 2010 második félévében, áttekintik a szerződésállományt, és amit kell, újratárgyalnak, 50 fővel növelik az ellenőrök számát, átvizsgálják a tarifarendszert és a kedvezménypolitikát is.

Bár a BKV 2010-ben a menetdíjbevételek kismértékű növekedésével számol, ennek teljesülése szerintük kockázatokat hordoz a gazdaság állapota miatt. Beruházásokra ebben az évben a cég saját forrásból 10,2 milliárd forintot szán, ehhez társulnak a fővárosi finanszírozású projektek, amelyek összértéke 96 milliárd forint. A tervek szerint fejlesztenék a forgalomirányító és utastájékoztató rendszert, ennek egyik eleme például a jelzőlámpák működésének befolyásolása. A BKV erre már megkötötte a támogatási szerződést, a költségek 80 százalékára uniós forrást vehetnek igénybe.

Használt villamosok, ezer busz lecserélése

Fejlesztenék továbbá a pénztári rendszert is, ami lehetővé tenné a mobiljegyek árusítását. Elkezdődhet az 1-es és 42-es villamosvonal meghosszabbítása, és a budai fonódó villamos projekt is. Ezen kívül elkezdenék a 3-as metróvonal rekonstrukcióját az alagútszigetelési munkákkal. A járműpark fiatalítására is vannak a BKV-nak tervei 2010-re. Rövid távon 17+3 hannoveri villamost (TW 6000) szereznének be, eközben a megtartandó járműveket folyamatosan felújítják. Az autóbuszoknál a társaság szerint középtávon kell számolni ezer busz lecserélésével, amelynek 60-80 milliárd forintos költségvonzata van. Emellett az újabb Ikarusok folyamatos felújításával számolnak. Leselejteznék a teljes ZIU-9-es troliállományt, és helyettük 30 járművet szereznének be, a 3-as metró szerelvényeit pedig folyamatosan felújítanák.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.