Két helybeli lakos tett feljelentést nemrég a paksi rendőrkapitányságon. A feljelentők elmondták, hogy mobiltelefonra licitáltak az árveréseket és adásvételeket bonyolító közismert és sokak által látogatott oldalon. Hiába utalták át azonban a kialkudott vételárat a hirdető számlájára, a kiszemelt mobiltelefont egyikük sem kapta meg. Az egyik esetben hatvanezer, míg a másikban ötvenhatezer forintot utalt át a gyanútlan vásárló.
Mindent megtesznek, de...
A Vatera MNO-hoz eljuttatott közleménye szerint mindent elkövetnek a csalások megakadályozására. Szigorú banki rendszeren keresztül ellenőrzik az eladókat, akiknek hivatalos iratokkal kell igazolniuk a személyazonosságukat. A kiadott állásfoglalás szerint a cég biztonsági csapata rendszeresen végez szűrőeljárásokat a gyanús felhasználók megtalálására. Őket a vizsgálat idejére felfüggesztik, végső esetben ki is zárják.
Ha már megtörtént a baj, akkor is igyekeznek segíteni, a hatóságokkal is együttműködnek. „A Vatera protokolleljárással is segíti az ügy előmenetelét. Ez azt jelenti, hogy ha a felhasználó a felszólításoknak nem tesz eleget, úgy a Vatera feljelentéssel fog élni, amennyiben addig még nem történik feljelentés az ügyben” – fogalmaz a közlemény.
(teol.hu, MNO)
Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!