Orbán: Tabukat ledöntő változásokra van szükség + Képriport + Videó

Lehet más Magyarország, csak ehhez változásokra, tabukat ledöntő változásokra van szükség – összegezte Orbán Viktor miniszterelnök a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának szerdai ülésén kifejtett álláspontját újságírók előtt. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy ha az emberek hitelt vesznek fel, forintalapút igényeljenek.

MNO
2010. 07. 07. 11:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg.


A kormányfő, miután részt vett az ellenzéki képviselőcsoport ülésén, sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar választók 80 százaléka az áprilisi parlamenti választáson a változásra szavazott. Egyetlen olyan párt van Magyarországon – folytatta –, amely védeni akarja az elmúlt nyolc évet, és nem annak a megváltozására tette fel a következő évek munkáját.

„Azért is tudtam elmenni jó lelkiismerettel az LMP-hez, mert ha lehet más a politika, akkor lehet más Magyarország is” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az LMP és a kormánytöbbség között – a fennálló jó néhány jelentős véleménykülönbség ellenére is – a változás érdekében bizonyos együttműködés lehetséges. Még úgy is, hogy „tudomásul vesszük, hogy bizonyos viták, nem jelentéktelen kérdésekben fennálló viták hosszabb távon is fenn fognak maradni” – jegyezte meg.

Az LMP álláspontjáról szólva annyit mondott, hogy az ellenzéki frakció tagjai több együttműködést, a részvétel szélesebb lehetőségét és alaposabb, megfontoltabb egyeztetési, előkészítési rendszert kértek a kabinettől, a kormánytöbbségtől a törvényalkotásban. Orbán az általa elmondottakat felidézve kifejtette: nem lehet várni, hogy a július 19-én kezdődő parlamenti szünetig „a törvényhozás tempója és a változás intenzitása lassulna”, Magyarország, a magyar gazdaság ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy néhány alapvető változás ne történjen meg július 19-ig.

„De ha visszajöttünk a nyári szünetről (...), illetve túl vagyunk az önkormányzati választásokon, akkor biztosan a mostani törvényalkotási munka tempója lassulni fog, átfogóbb lesz, kiegyensúlyozottabb lesz, több részvételi lehetőséget, hosszabb egyeztetési periódusokat kínál majd” – szögezte le a miniszterelnök. Beszámolt arról is az LMP-seknek – folytatta –, hogy a „tabudöntögetés elég jól halad”, hiszen korábban senki nem gondolta volna például azt, hogy jóval kisebb lehet a politikai osztály a mostaninál, vagy hogy a pénzintézeteket be lehet vonni az emberek igazságérzetét kielégítő mértékig a közteherviselésbe.

A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője utalt arra, hogy az ellenzéki frakciók közül nem az LMP-é volt az egyedüli meghívás.

„Nincs lopás, nincs hatalmaskodás”

Tavaszra lesz preambuluma az alkotmánynak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

A nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztésével kapcsolatban úgy fogalmazott: „Továbbra sem nyugszom bele abba, hogy akárcsak egy olyan állami alkalmazott is legyen Magyarországon, aki azt gondolja, hogy lehet folytatni azt, mint ami az elmúlt nyolc évben Magyarországon történt”. Ezt a változást minden állami alkalmazottnak látnia kell: nincs lopás, nincs hatalmaskodás, nincs többé olyan, hogy az állampolgárt nem segítségre szoruló ügyfélnek tekintik, hanem alávetettnek – sorolta a kormányfő.

„Ragaszkodom ahhoz, hogy ezt – nap mint nap akár – minden magyar állami alkalmazott lássa” – tette hozzá Orbán Viktor. Szólt arról is, hogy semminek sem örülne jobban, mint ha kifüggeszthették volna a mai magyar hatályos alkotmány preambulumát – „ha lenne, csak nincs”. Hangsúlyozta azonban, „lesz ilyen preambulum, tavaszra lesz, lesz alkotmány, annak lesz preambuluma, az össze fogja foglalni azokat az értékeket, amelyek összekötnek bennünket”.

Arra a kérdésre, hogy biztosítanak-e központi forrásból pénzt arra, hogy megfelelő minőségben jelenjen meg a nyilatkozat, Orbán Viktor úgy válaszolt: ha ilyen kérés érkezik, hogy „segítséget kérnek a bekeretezéshez és egyebekhez, akkor természetesen örömmel állunk rendelkezésre”. Azzal kapcsolatban, hogy több intézmény jelezte, nem teszi ki a nyilatkozatot, a kormányfő azt mondta: a központi közigazgatás és a középszintű közigazgatás által működtetett intézményeknél vitának nincs helye. Minden, ezen a körön kívül eső intézményben az adott vezetők döntenek arról, hogy mi az, amit az intézményen belül helyesnek, rendben lévőnek tartanak a törvény keretein belül; „úgy döntenek, ahogy jónak látják” – közölte.

Orbán kérdésre beszélt a házelnökjelölés menetéről is, és elmondta: ugyanazt az eljárást fogja követni, mint a köztársasági elnök esetében. Tárgyal az elnökség, ha több személyt érintenek a felmerülő javaslatok, mindenkivel külön beszélni fog, utána tárgyal a frakcióvezetéssel, majd írásban javaslatot lesz a képviselőcsoportnak – ismertette. „A végkifejlet ügyében éppen ezért (...) most még nem nyilatkozhatok” – mondta. Közölte azonban, reményei szerint a jövő héten már írásos javaslat lesz a Fidesz-KDNP-frakció előtt a házelnök személyével kapcsolatban.

A forintalapú hitelt javasolja a miniszterelnök

A miniszterelnök azt javasolja az embereknek, ha hitelt vesznek fel, forintalapút igényeljenek. Orbán ezt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján közölte újságírói kérdésre, hangsúlyozva, ha valaki nem forintalapú hitelt vesz fel, olyan árfolyamkockázatokat vállal, amelyek kivédésében a magyar kormány csak bizonyos mértékig tud segítséget nyújtani. Közölte: a már bajban lévő emberek számára fel kell állítani a nemzeti eszközkezelő társaságot. Erről a kérdésről a bankokkal már folytak „tapogatózó” megbeszélések – fűzte hozzá a miniszterelnök. Össztársadalmi szempontból is az indokolt, hogy „ne engedjük, hogy földönfutóvá tegyék a hitelezők azokat az embereket és családokat, akik ma nem tudnak megfelelni a hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségüknek” – hívta fel a figyelmet.

Az LMP ígéretet kapott

Az LMP ígéretet kapott arra a miniszterelnöktől, hogy az utóbbi hetek parlamenti munkájának erőltetett tempója ősszel, az önkormányzati választásokat követően nyugodtabbá válik – mondta szerdai, Schiffer András frakcióvezetővel közös parlamenti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.