Simán megúszta a 8 emeletnyi zuhanást

Függönyt akart cserélni a huszonhat esztendős Cserháti Károlyné Zsuzsanna március 8-án, amikor megszédült és kiesett a nyolcadik emeleti lakása ablakán. A csodával határos módon, hála a nedves földnek, túlélte a zuhanást. Ahogy a Kemma.hu-nak elmondta: a gyerek rántotta le a függönyt, azt próbálta meg visszatenni, amikor kizuhant az ablakból.

MNO
2010. 07. 06. 15:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dr. Fain András, a tatabányai Szent Borbála Kórház orvos-igazgatója elmondta: a fiatalasszony a balesetben májrepedést, vese- és tüdőzúzódást, medence- és alkartörést szenvedett, valamint légmelle alakult ki. Nagy szerencséje volt, hogy a nedves, puha földre, és nem a betonra esett, az tompította az ütést. Ellenkező esetben belegondolni is rossz, hogy mi történhetett volna. Szerencsére a belső sérülései teljesen meggyógyultak. Mindössze a medencesérülésből maradt fenn egy kis sántaság – tudta meg a Kemma.hu dr. Fain Andrástól. Zsuzsannához azóta is gyógytornász jár, s mint mondja, zuhanás közben úgy érezte, mintha valaki fogná – azóta hívő.

(kemma.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.