Az állás:
1. Lyon 6 pont
2. Schalke 3
3. Benfica 3
4. Hapoel Tel-Aviv 0
C csoport
Nem rághatták le a körmeiket a Valenciába kilátogató szurkolók, ugyanis a hazai csapat eseménytelen mérkőzést produkált a Manchester United ellen. Gólt azért így is láthatott a Mestalla közönsége, bár aligha erre várt a 85. percig, a MU ugyanis egy szép összjáték után Jevier Hernández révén megszerezte a győztes gólt. A Glasgow Rangers is megelégedett a sovány győzelemmel, Naismith közeli pörgetésével be is gyűjtötte mindhárom pontot a török Bursaspor ellen, amely továbbra is története első BL-góljára hajt.
Eredmények:
Valencia–Manchester United 0–1 (Hernández)
Rangers–Bursaspor 1–0 (Naismith)
Az állás:
1. Manchester United 4 pont
2. Rangers 4
3. Valencia 3
4. Bursaspor 0
D csoport
A Barcelona most sem tudta sikerrel zárni a tatárföldi túrát, sőt az első félidőben hátrányba is került, amikor a Rubin Kazany kolumbiai csapatkapitánya, Noboa értékesített egy büntetőt. Jó fél órát kellett várni a Barca válaszára, ekkor David Villa szintén tizenegyesből egyenlített. Halkiasz kifutása is kellett a dán Köbenhavnnek ahhoz, hogy Athénban vezetéshez jusson a Panathinaikosz ellen, no meg N’Doye szép megoldása, aki jó 25 méterről is betekerte a labdát a kapuba. A vendégek nem álltak be védekezni, s ennek eredményeként Vingaard meg is duplázta az előnyüket, ami végül három pontot ért. A görögök majdnem a teljes második félidőt emberhátrányban játszották végig Gilberto Silva kiállítása miatt.
Eredmények:
Rubin Kazany–Barcelona 1–1 (Noboa – 11-esből, ill. Villa – 11-esből)
Panathinaikosz–Köbenhavn 0–2 (N’Doye, Vingaard)
Az állás:
1. Köbenhavn 6 pont
2. Barcelona 4
3. Rubin Kazany 1
4. Panathinaikosz 0















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!