A fődiszpécser elmondta, hogy az autó egy másik személygépkocsival karambolozott, majd az ütközés miatt kisodródott. Ekkor ütötte el a 17-es villamos végállomásán a jármű mellett álló vezetőt. A vezetőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, és a villamosban is kár keletkezett.
(MTI)

Megtiltotta a budapesti Pride rendezvény megtartását a rendőrség