Az érintett vállalkozások 2005 februárjától 2008 áprilisáig egyeztették egymással egyes malmi búzaőrlemények árát, illetve árának változtatását, valamint egymás piacának meg nem támadására tett vállalásukkal felosztották egymás között a piacot, és ezzel a GVH szerint a gazdasági verseny korlátozását célzó egységes és folyamatos, összetett jogsértést valósítottak meg.
A kartell, ezen belül az ár- és piacfelosztó megállapodás a legsúlyosabb jogsértésnek minősül a versenyjogban, amely az érintett termékek vásárlóit, adott esetben a fogyasztókat károsíthatja – írja a GVH. A feltárt kartell elsősorban a magyar fogyasztásban alapvető élelmiszer-ipari terméknek minősülő étkezési búzaliszt piacát érintette. A GVH a súlyos jogsértést – több esetben ismételten – elkövető vállalkozásokkal szembeni bírság kiszabása során figyelemmel volt többek között az adott élelmiszer-gazdasági ágazat sajátosságaira és egyes vállalkozások különösen nehéz pénzügyi helyzetére is.
(MTI)

Sinner kínos beismerése semmi ahhoz képest, amit Alcaraz tett