Kezdődik a CinePécs

Oscar-díjra jelölt filmeket is vetítenek a hétfőn kezdődő, egyhetes pécsi nemzetközi filmmustrán.

MNO
2010. 10. 02. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a programot tekintve is érezhető az előrelépés 2009-hez képest, azaz a CinePécs nemzetközi filmfesztivál szervezőcsapata láthatóan nagyon igyekezett. Például magáért beszél, hogy a nemzetközi zsűri elnökének sikerült megnyerni az élő legendának számító Jirí Menzelt, aki bizonyára megválogatja, hol és mit vállal, bár tény, hogy Magyarországot mindig is kedvelte. Keresnyei János, a fesztivál művészeti igazgatója annak örül a leginkább, hogy a CinePécs iránt egyre komolyabb a külföldi érdeklődés, az utolsó napokban is érkeznek jelzések a vendégek részéről.

Maga a fesztivál a fiatal európai filmesek terepe, hiszen első és legfeljebb második alkotásokat vártak játék- és dokumentumfilm kategóriában, amelyek aztán a Proxima-díjért, illetve a zsűri tetszéséért vetélkednek. De hogy ebben a szakmában nem az számít, hányadik filmjét készíti valaki, azt jelzi, hogy Oscar-díjra jelölték a versenyprogramban szereplő, Keleti játszma című bolgár és a Határ című szlovák alkotást is. Ez utóbbi az országhatárral szétvágott Nagyszelmenc településről szól.

Premierekre is sor kerül Pécsett: itt vetítik először a Londoni küldetés című opuszt, amely egy Tanú jellegű, fergeteges szatíra, illetve itt debütál Groó Diána Vespa című munkája, amely egy 12 éves cigány fiú hányattatásait mutatja be felettébb aktuálisan. De már a nyitány is különös lesz: a Csoma-legendáriumot vetítik, amelyet Szemző Tibor zenekara kísér, továbbá Törőcsik Mari olvas fel Kőrösi Csoma-történeteket.

Keresnyei János – úgy is, mint a Dél-dunántúli Regionális Filmalap vezetője – nagyon fontosnak tartja, hogy a fesztivál során Pécsett tartja soros összejövetelét a CineRegio, az európai régiós filmek szervezete, amely intézmény a kontinens filmtermésének 30 százalékát finanszírozza. Előre sejthető, hogy elképzeléseik iránt – vagyis hogy miként lehet még inkább kulturális iparággá tenni a filmkészítést – nagyon sokan fognak érdeklődni. És jövő vasárnap a díjkiosztó és a záróbuli, akárcsak tavaly, az Alagútban lesz, ezúttal a No More Blues játszik.

(bama.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.