„Magyarországot a régió legversenyképesebb országává kell tenni”

Fónagy János szerint munkahelyeket a gazdaság, azon belül a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) tudnak teremteni. Az állam ebben úgy tud segíteni, hogy megteremti a környezetet, és helyzetbe hozza a kkv-szektort oly módon, hogy a közbeszerzési szabályozás egyszerűsítésével, új fejlesztéspolitikával több állami megrendeléshez és uniós forráshoz juttatja a szektor szereplőit. • Hazánk ismét a régió vezető gazdasági tényezőjévé válhat

MNO
2010. 10. 28. 13:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Heti Válasz és a Magyarok a Piacon Klub által Budapesten rendezett konferencián csütörtökön elmondta: az elmúlt időszak gazdaságpolitikája súlyosbította a hazai kkv-k helyzetét. A jelen kormány programjában a munkahelyek számának növelése elsődleges cél, és ebben e vállalkozásokra meghatározó és alapvető feladat vár.

„Ehhez olyan helyzetet kell teremteni, hogy a hazai kis- és középvállalkozók tíz év alatt képesek legyenek a jelenlegi létszám többszörösét foglalkoztatni” – hangsúlyozta. Fónagy felhívta a figyelmet arra, hogy képtelen helyzet az ma Magyarországon, hogy közel tízmillió embert 1,8 millió adófizetőnek kellene eltartania. Ezért a kormány legfőbb célja a foglalkoztatás bővítése, amihez viszont állami eszközökkel csak a környezetet lehet megteremteni. „Magyarországot belátható időn belül a régió legversenyképesebb gazdaságú országává kell tenni” – mondta Fónagy János.

Ezt a kkv-szektor helyzetbe hozásával kívánják elérni, amin keresztül dinamizálják az egész magyar gazdaságot. Ezzel kapcsolatban a kormány első 29 pontos akciótervének kkv-kat érintő módosításai között a tárca már megtett intézkedései közül kiemelte tíz kisebb adónem eltörlését, az alkalmi foglalkoztatás bevezetését, a közbeszerzési törvények eddigi módosításait és az uniós pályázati rendszer felülvizsgálatát. A közbeszerzésekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy míg az Európai Unió tagállamaiban mintegy hetven százalék a hazai cégek nyerési esélye, Magyarországon csupán legfeljebb negyven.

Gyorsabban és összehangoltabban

„A szabályozásnak azt kell elősegítenie, hogy a hazai kkv-k jussanak hozzá az állami megrendelések jelentős részéhez” – szögezte le. Ezért módosították első intézkedésükként a közbeszerzési törvényt, amelynek köszönhetően a kkv-k nyerési esélyei már javultak. Jelenleg folynak egy új, áttekinthető közbeszerzési törvény előkészületei, amelynek végleges változata reményei szerint már 2011-ben a kormány és a parlament elé kerül. Kiemelte, hogy egyszerűsítik a közbeszerzés intézményrendszerét is, csökkentik a szervezetek számát és az eljárások időtartamát, dolgoznak azon, hogy az elektronikus eljárás általánossá váljon. Átmenetileg a legkisebbek védelme érdekében viszont biztosítani kell a hagyományos ügyintézést is, mivel épp a hazai mikro kkv-k nagy része nincs felkészülve az elektronikus eljárásra – tette hozzá. A fejlesztéspolitika központjában az áll, hogy gyorsabban és összehangoltabban juttassák el az uniós forrásokat elsősorban a hazai kkv-k számára – mondta Fónagy János. Eddig az uniós forrásokból a hazai kkv-k mintegy tíz százalékban részesültek, a kitűzött cél, hogy ezt az arányt ötvenre növeljék.

A magyar gazdaság számára rendelkezésre álló, közel kétmilliárd eurós uniós forrás körülbelül felét olyan fejlesztések, projektek mentén írják majd ki, amelyekre a hazai kkv-k reálisan tudnak pályázni. Ennek érdekében azonnal felfüggesztették a korábbi pályázatokat, melyek közül aztán a továbbengedett pályázatok folyósítását megkezdték, a többit viszont visszavonták és újrafogalmazták – tette hozzá. A Válassz magyart! című konferencián Kovacsovics Imre, a Magyarok a Piacon Klub elnöke hangsúlyozta: azokat a cégeket kellene erősíteni, amelyeknek magyar tulajdonosuk van, magyar termékeket forgalmaznak, és magyar munkahelyeket adnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.