Megyeri Dávid: Alkotmányellenes szocialisták

MNO
2010. 10. 02. 6:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megyeri Dávid: Gyurcsány szerint a szadista emberverések, vétlen polgárok tömeges begyűjtése, megalázása és kínzása mind jogszerűen történt. Annyira erőszakosan védi a rendőri dühöngést, hogy már ebből több mint gyanús: ő volt az értelmi szerző, a parancs kiadója. Valójában beismeri, hogy ő adott ukázt az ámokfutásra, az embertelen fellépésre. Akinek még lenne szemernyi kétsége, annak figyelmébe ajánljuk a kiprovokált tévéostrom éjszakáján a TV2-nek adott interjúját. Ott elmondta: utasításokat adott a rendőrségnek, hogy a leghatározottabban lépjenek fel. Hogy törvényességet is emlegetett? Nem tesz semmit. Gyurcsánynak az az alkotmányosság és jogszerűség, hogy hatalmon azt csinál, amit akar. A posztkommunista mogul a T. Ház elnökének írt levelében ezért szögezi le: a rendvédelmisek csak az alkotmányos közrendet védték. Mert neki mindenki felforgató, merénylő volt, aki a kormányt el akarta küldeni, őt pedig le szerette volna váltani. Velük szemben éppúgy minden eszköz megengedett, mint a terroristákkal, fasisztákkal szemben. Így aztán nincs az a kilőtt gumilövedék, gránát, amit ne tartana jogosnak. Tehát a kabinet se követhetett el semmilyen hibát, hisz a cél szentesíti az eszközt a nácizmus előképeként szolgáló machiavellista tanok értelmében.

(Magyar Nemzet, 2010. október 2.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.