Összességében a fővárosban 2008-ban az értékesítés alatt álló újlakás-projektekben a lakások 21 százaléka volt eladatlan, tavaly ez az érték már 25 százalékra emelkedett. A legtöbb lakás a XIII. kerületben vár vevőre, a legkevesebb a XVI. kerületben. A már évek óta vevőre váró új lakások a kisebb fejlesztőket nehéz pénzügyi helyzetbe hozzák, és a lassú eladási folyamat miatt a tervezett lakásprojektek fejlesztése akár több évvel is elhúzódhat – áll az elemzésben. Az összeállításban az összes, négylakásosnál nagyobb, értékesítés alatt álló újlakás-projekt szerepel, olyanok, amelyeket már átadtak, illetve azok is, amelyek tervezés, vagy építés alatt állnak.
Az elmúlt években a hitellehetőségek szűkülése, a lakáspiaci kereslet csökkenése miatt az újlakás-kínálat is csökkent. Míg 2008 őszén az eladás alatt álló projektekben 25 ezer új lakás volt, tavaly pedig 23 ezer, addig idén ez a szám 20 ezer alá csökkent a fővárosban. Ezzel párhuzamosan a projektek száma az idén őszre 188-ra csökkent, ez a szám az utóbbi években tartósan 250 felett volt. A már felépült házakban lévő lakások és a még csak tervezőasztalon, vagy építés alatt lévő lakóegységek esetében is nőtt az eladatlanok aránya: 2010 őszén az átadott, beköltözhető lakások 25 százaléka, míg a tervezés, vagy építés alatt álló otthonok 68 százaléka vár vevőre.
Mintegy 5900 eladatlan lakás van a fővárosi lakáspiacon, melyből közel 4200 már felépült és költözhető, a többi tervezés, vagy építés alatt áll. A legnagyobb számú eladatlan lakásállomány a XIII. kerületben található (1270), melyet a XI., XIV., VIII. kerületek követnek. Ez a területi eloszlás megfelel a lakásépítési aktivitásnak. A legkedvezőbb helyzetben a XVI. kerület újlakáspiaca áll, ahol mind arányában, mind volumenében a legkisebb az eladatlanság.
A legnagyobb arányban (50-75 százalékban) azokban a kerületekben van eladatlan állomány, ahol egyébként is kicsi a lakásépítési aktivitás.
(MTI)

Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó