Nem tudtak pályára lépni, falopás miatt a fogdában voltak

A közelmúltban kis híján meghiúsult a Kerecsend–Szajla futballmérkőzés, mivel a kerecsendi csapat három tehetséges labdarúgóját a mérkőzés előtt nem sokkal fatolvajláson kapták, így átmenetileg a rendőrség „vendégszeretetét” élvezték. A mérkőzés végül mégis lezajlott, azonban a veszteség pótolhatatlannak bizonyult, mivel az esélyes kerecsendi csapat kikapott.

MNO
2010. 10. 28. 6:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tény: augusztus 1-től szigorodott a szabálysértési törvény, és a kis értékű lopásokat is komolyan szankcionálják. A felnőtt elkövetők esetében 60 nap, visszaeső esetében pedig 90 nap elzárás lehetséges a pénzbüntetés mellett. A szigor drákói: még rőzsét vagy korhadt ágat sem szabad kivinni az erdőkből engedély nélkül, akár állami, akár magánterületről van szó. Az is tény viszont, hogy a közelgő tél réme nagyon sok embert fenyeget, s mivel rengeteg a rászoruló, ezért biztosítani kell számukra a tűzifagyűjtési lehetőséget, illetve a kedvezményes tüzelőhöz való jutást. A hidegebb napok beköszöntével Kerecsenden az önkormányzat vezetése évek óta próbál valamelyest enyhíteni a rászorulók gondjain. Mint azt Sári László polgármester a Heol.hu-nak elmondta, két éve vette fel a kapcsolatot a Bükkábrányi Bányaüzem vezetésével, akikkel megállapodott, hogy több szerelvény jó minőségű lignitet juttatnak el a településre, amelyhez a rászoruló lakosság önköltségi áron juthat hozzá. Az akció sikeresnek bizonyult, így idén is megismétlik.

A falopások visszaszorítása érdekében az önkormányzat az Egererdő Zrt. egri erdészetének vezetőjével is tárgyalt. Abban állapodtak meg, hogy a jelentkezők kedvezményes akció keretében, legálisan gyűjthetik az erdészet területén a lehullott gallyat. Ezzel párhuzamosan a helyi polgárőrökkel, az erdészet szakembereivel, a nemrégiben alakult természetvédelmi polgárőrökkel rendszeresen ellenőrzik a környékbeli erdőket, s igyekeznek elejét venni a falopásoknak. Egy ilyen ellenőrzésen akadt fenn a focicsapat három tagja is.

Észak-Hevesben sem túl rózsás a helyzet. Miután az elmúlt években Ózd és Arló környékén szinte minden erdős részt letaroltak a fatolvajok, a legközelebbi célpontot, Heves megyét szállták meg. Pétervására térségében már tavaly télen is alapos pusztítást végeztek, ám itt azzal kellett szembesülniük, hogy a magántulajdonban lévő erdészetek vezetői és tagjai igyekeznek minden eszközzel megakadályozni ténykedésüket. Mivel a tiltott kitermelés egyre nagyobb méreteket öltött, egyre több településen fogtak össze, hogy elejét vegyék a pusztításnak. Az érintett erdőbirtokok vezetői több alkalommal is egyeztettek arról, hogyan vegyék fel a harcot a természetkárosítók ellen. Itt vetődött fel az is: aki a tulajdonos hozzájárulása nélkül hordja el a fát, attól a tulajdonos akár el is kobozhatja a láncfűrészt, a fejszét. Egy ideje a kerületvezető erdészek és a rendőrök közösen járőröznek.

Soltész Bálint, a megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a szabálysértési értékre elkövetett kisebb falopások esetén a vonatkozó jogszabály augusztus 19. óta hatályos módosítása szerint a rendőrség köteles eljárni, s a tolvajok akár elzárással is büntethetők. Heves megyében az elmúlt két hónapban hét esetben alkalmazták ezt a szankciót. Egy kormányrendelet pedig az erdészek számára teszi lehetővé, hogy köbméterenként 20-30 ezer forint összegű bírságot szabjanak ki az illegális favágókra. Büntetni azonban csak a tetten ért, elfogott fatolvajokat lehet. A pénzbírság maximális összege is jelentősen megváltozott, 30 ezer forintról 150 ezerre emelték.

(heol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.