Több tízmillió forint cserélt gazdát a 12 év alatt

A negyvennégy éves férfi a vád szerint már tizenkét éve uzsorázott, az első ügylet még 1996-ból került elő. Szerdán folytatódott az uzsorakölcsönök adásával vádolt Gy. László pere a Pécsi Városi Bíróságon.

MNO
2010. 10. 28. 8:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A beidézett tanúk közül – szemben az eddig meghallgatottak jelentős részével, akik visszavonták korábban tett vallomásaikat – most sokan emlékeztek a történtekre. Volt, aki arról beszélt, miképpen lett a kezdeti néhány tízezer forintos tartozásából közel ötmillió, más pedig arról, hogy félelmében még a falujából is elmenekült. Azt nem tudni, mikor zárulhat le az elsőfokú eljárás. A későbbiekben további tanúkat idéz be a bíróság, majd a perbeszédek elhangzását követően kerülhet sor az ítélet kihirdetésére.

A korábbi tárgyalási napokon a tanúk jelentős része – szemben a rendőrségen tett vallomásukkal – már nem emlékezett arra, hogy kamatot követelt volna tőlük a vádlott, vagy még arra sem, hogy egyáltalán pénzt kértek volna kölcsön. Arra is volt példa korábban, hogy egy férfi azt mondta, huszonötezer forintért eladott egy nyilvánvalóan ennél sokkal többet érő házrészt a vádlottnak – fenyegetés nélkül, önszántából. Más pedig egy korábbi tárgyalási napon azt motyogta, amikor belépett a tárgyalóterem ajtaján, hogy nem tud, és nem is mond semmit. Erre a bíró közölte vele, hogy ez „nem kívánságműsor”, mire a tanú – megváltoztatva egy korábbi vallomását – azt mondta, a férfi nem kért tőle kamatot, vagyis csak annyit kellett visszaadnia, amennyit kölcsönkért.

Az ügyészség szerint Gy. László az ormánsági falvakban élő embereknek – a vádirat alapján több mint ötven érintettről lehet szó – adott havi ötven-százszázalékos kamatra főként kisebb összegeket. Ha valaki nem fizetett, a tartozást „feltőkésítette”, majd a következő hónaptól már az új összeg után követelte a kamatot. A vádirat ismertetésekor legalább ötven sértettet említett az ügyész, akik néhány ezer, tízezer, esetleg százezer forint összegű kölcsönt kaptak a vádirat szerint a férfitől. Összességében több tízmillió forint cserélhetett gazdát. A negyvennégy éves férfi a vád szerint már tizenkét éve folytatta üzelmeit, az első ügylet még 1996-ból került elő.

A tárgyalás további tanúk meghallgatásával folytatódik, egyelőre bizonytalan, sor kerülhet-e még idén az elsőfokú ítélet kihirdetésére.

(bama.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.