Itt nem lehet csak áhítattal járni – írta Wass Albert A magány templomában című versében a temetőről, a magyar szellemi élet, művészet, irodalom számos jeles személyiségének nyugvóhelyéről. Az 1585-ben megnyitott temető régi síremlékeinek egy részét azonban ma már az emlékezet sem őrzi, ma is mindennaposak a sírrombolások. A kommunizmus évtizedeiben egy ideig beszélni sem lehetett arról, hogy milyen fontos szerepet játszik a hely a magyarság történetében. Gaal György kolozsvári irodalom- és művelődéstörténész, akinek élettörténete összefonódik Házsongárddal, 1972-ben publikálhatott írást (Balogh Edgárnak köszönhetően) a Korunkban, amelyre Ausztráliától Kanadáig érkeztek hozzászólások, kiegészítések. 1997-ben, a kolozsvári Stúdium Kiadónál jelent meg Tört kövön és porladó kereszten című kötete, melynek ötödik, átdolgozott változata tavaly látott napvilágot, tartalmazva mindazokat a változásokat, amelyek 2008-ig végbementek a temetőben. Ahogyan a Budavári Önkormányzat aulájában hétfőn este tartott könyvbemutatón elhangzott, így kezdődött a páratlan vállalkozás, az Örök Házsongárd – Kolozsvár sírkertje a századok sodrában című kétkötetes album története.
A folytatást a budapesti fotóművész, Gránitz Miklós és felesége találkozása jelentette Gergelyné Tőkés Erzsébettel, a Házsongárd Alapítvány igazgatójával, majd Gaal Györggyel. A fotóst a kolozsvári temető rombolásáról, sírgyalázásokról szóló sajtóhírek ösztönözték arra, hogy a „kincses városba” utazzon, ahol azután több mint hatezer felvételt készített a temetőről. A közös tervek realizálását – hangzott el a Feledy Balázs művészeti író vezette bemutatón – Dávid Ferenc, az igényes és tartalmas munkákat megjelentető magyarországi Pharma Press Nyomdaipari Kft. ügyvezető igazgatója támogatása tette elehetővé. Az ő számára a könyv, ahogyan fogalmazott, „emlékezés a befogadó nemzet nagyjaira, és köszönet, amiért menekült örmény elődeim itt élhettek és halhattak.” Az emlékezés, a „néhai honosok” iránti tisztelet fontosságára int Kányádi Sándor Örmény sírkövek című verse az első kötet elején, amely a bemutatón, a költő jelenlétében, a Kaláka együttesnek köszönhetően is elhangzott.
Az Örök Házsongárd – mutatták be a szerzők az albumot – Kolozsvár történetének nagy korszakait alapul véve, minden fejezet elé várostörténetet mellékelve állt össze. Az első kötet az 1850-ig terjedő időszakot öleli fel. E korai századokra ma már kevés, eredeti helyén látható sírkő emlékeztet. Jórészt múzeumokban található kövek fotói vagy csupán a régi gyűjtők által lejegyzett szövegek, adatok segítségével mutatják be a temetőt és halottait. E kötet térképmelléklete csak az 1850-ig állított, ma is létező síremlékeket tartalmazza, s néhány olyan közismert sírt, amelyek a tájékozódást segítik. A második kötet a 19. század második felének és a 20. század temetőtörténetének leírásával foglalkozik. E kötet végén esik szó a Házsongárd Alapítvány értékmentő munkájáról, amely, ahogyan az alapítvány igazgatója fogalmazott a könyvbemutatón, sírok gondozásával, síremlékek helyreállításával fordul szembe az enyészettel és a rombolással, amely ellen sajnos éppen azok adnak igen kevés védelmet, akiknek hivatali kötelességük lenne.
Jól mutatja ezt, hogy mára már eltűnt/megsemmisült az a plasztika is, amelynek fotója az első kötet borítójára rákerült. Az értékőrzés, az összefogás fontosságára is figyelmeztet a kétkötetes album, amely egyébként egyáltalán nem mellékesen arra is szép példa, hogy a kortárs fotók, a hatalmas tényanyag, valamint archív képek, dokumentumok hogyan formálhatók szerves egységgé, a szó igazi értelmében vett szép magyar könyvvé, Vertel Beatrix grafikusművész és az Árgyálus Grafikai Stúdió munkájának köszönhetően.
P. Szabó Ernő
Várhelyi Olivér
Várhelyi Olivér átfogó reformra készül az EU egészségügyében
