Franciaország, Ligue 1 2010 ősz
Nem lehet azt állítani, hogy a francia bajnokság élmezőnye kevésbé változékony, mint a német Bundesligában. A címvédő Marseille jelenleg nincs nemzetközikupa-indulást jelentő helyen, a Lyon borzalmas szezonkezdet után ugyan már negyedik, de volt a kiesőzónában is (18.), miként a Bordeaux is megjárta a poklok poklát, az Auxerre pedig még mindig veszélyeztetett pozícióban van. Eközben a Toulouse négy, az újonc Brest és az előző szezonban kilencedikként végzett Rennes három-három, a tavaly épphogy csak megmenekülő Saint-Étienne pedig két héten keresztül állt az élen a Ligue 1-ban.
A Marseille számára pocsékul indult az év, az első két játéknapon kikapott, az azt követő három fordulóban pedig csak öt pontot tudott gyűjteni, így jócskán lemaradt a rajtot jól elkapó Toulouse, Caen és Saint-Étienne mögött. Ennél rosszabbul indult a szezonja a Lyonnak, amely az első hét mérkőzéséből csupán egyet nyert meg, kettőt döntetlenre hozott, négyszer pedig vereséget szenvedett, s a 18. helyen szerénykedett. A szintén bajnokesélyesnek tartott Bordeaux sem állt sokkal jobban, csak a 13. volt, de mindketten szép lassan elindultak felfelé a tabellán. Mindeközben az egész francia sajtó a két újonccsapat, a Caen és a Brest szárnyalásától volt hangos, utóbbi együttes három fordulón keresztül még vezette is a bajnokságot, ám az ősz végére leeresztett, jelenleg a nyolcadik, ám ponthátránya így is csak négy pont az élen álló Lille előtt.
S ha már a Lille-hez érkeztünk: a szenegáli Moussa Sow zseniális fél évet produkált a piros-kékeknél, 14 találattal vezeti a pontvadászat góllövőlistáját, csapata pedig egészen a dobogó tetejéig szárnyalt. Sow mellett egy másik afrikai csatár, az elefántcsontparti Gervinho lőtte a legtöbb gólt az együttesben, de Obraniak, Frau, Mavuba és Cabaye remek formája is kellett az őszi elsőséghez.
Mögöttük egy fővárosi alakulat, a Paris SG végzett a második helyen, náluk a brazil Nené góljai voltak a meghatározóak. Nagy meglepetés a Rennes harmadik helye is, főleg, hogy a breton gárda három hétig még az élen is állt. Dimitri Payet góljainak köszönhette kezdeti sikereit a Saint-Étienne, a Toulouse pedig annak, hogy mindig céltudatosan gyűrte le ellenfeleit, az első négy fordulóban mindig nyert ennek köszönhetően. A lila-fehérek ugyan visszacsúsztak azóta a kilencedik helyre, de ötpontos hátrányuk nem tűnik ledolgozhatatlannak.
A Caen teljesítménye is jelentősen visszaesett a szezon második felére, most már kiesőhelyen áll az újonc, s talán csak az európai élcsapatok által is körüludvarolt El-Arabi találataiban bízva sikerülhet kivívnia a bennmaradást. A harmadik, frissen feljutott gárda, az élvonalban története első idényét töltő Arles-Avignonon viszont már csak a csoda segíthet, hiszen az összekapargatott nyolc pont szinte semmire sem lesz elég tavasszal. Bár az is igaz, hogy a Grenoble is feltámadt poraiból a múlt évben, igaz, végül így is elbukott.
Fantasztikus izgalmak, varázslatos véghajrá várható tehát Franciaországban a következő fél évben, így érdemes lesz továbbra is nyomon követni az első osztály küzdelmeit.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!