A Jobbik Hejőszalontán demonstrált, a jogvédők tiltakoztak + Képriport

Demonstrációt tartott a Jobbik Hejőszalontán tiltakozva a „cigányterror” ellen. A rendezvényen Schneider Tamás alelnök azt mondta: a romák már régen elkezdhették volna a felzárkózást, viszont nem tették meg. Az Amnesty International Magyarország elnöke szerint a cigány lakosságot próbálják bűnbaknak kinevezni, ez azonban egy modern demokráciában nem megengedhető. A jogvédők a helyszínen tiltakoztak a demonstráció ellen. Az esemény rendbontás nélkül ért véget.

Tolcsvai L. László
2011. 04. 02. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jobbik alelnöke, Schneider Tamás azt hangoztatta a hejőszalontai demonstráción – amelyen egyébként mintegy két-háromszáz ember vett részt –, hogy a romák már régen elkezdhették volna a felzárkózást, viszont nem tették meg, hanem „élnek bele a semmibe”. Egyed Zsolt országgyűlési képviselővel egyetemben határozottan kiállt a cigánybűnözés fogalma mellett, s példákkal támasztotta alá érveit.

A Jobbik vezetői arról is beszéltek, hogy parlamenti pártként azt cselekszik, amit a választási kampány időszakában hangoztattak, s nekik nem más a céljuk, mint megvédeni Magyarországot a cigánybűnözéstől, a cigányok által generált magyarkirekesztéstől. A megmozdulás zárásaként a Hejőszalontára érkezett demonstrálók fáklyás felvonulásra indultak, ezzel tiltakozva a „cigányterror” ellen.

„Nem megengedhető”

Az Amnesty International Magyarország jogvédő szervezet szerint nem megengedhető hazánkban, hogy egy parlamenti párt népcsoportokat fordítson szembe egymással, márpedig a Jobbik Magyarország Mozgalom ezt teszi. Erre jó példa Hejőszalonta, ahol a napokban meggyilkoltak egy idős asszonyt, s ezt állítják be cigánybűnözésnek – fogalmazott portálunk kérdésére Jeney Orsolya, a szervezet magyar elnöke.

A cigány lakosságot próbálják bűnbaknak kinevezni, ez azonban egy modern demokráciában nem megengedhető még akkor sem, ha egy parlamenti párt teszi ezt – jegyezte meg Jeney Orsolya. Az alelnök szavai szerint a Jobbik zaklatja az embereket, éppen ezért fontos a nagy létszámú rendőri jelenlét. Úgy véli, cigánybűnözés nem létezik, noha a demonstrálók azt állítják, hogy igen. A jogvédő szervezet transzparensei, kiállása a magyar állampolgárok mellett egy polgárháborús hangulat kialakulásának elkerülését célozza – tette hozzá.

Jeney állítja: bűnözés van, ezt azonban tisztességtelen dolog ma a romák nyakába varrni. Hangsúlyozta, miszerint a szélsőséges csoportok nem képesek rendet tenni Magyarországon, ez egyelőre a kormány dolga. Az Amnesty International már ajánlásokat tett a kormány felé, ami arról szól, hogy embereket nem helyes megbélyegezni csak a származásuk alapján. A kormány és a rendőrség karöltve képes csak eredményeket elérni, s mindenkinek tudomásul kell vennie: 2011-ben csak az állami erőszak monopóliumát helyes elfogadni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.