Oroszország
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz

Ha nem drágul drasztikusan tovább az üzemanyag, év végéig kitart a mentőszolgálatnak és a betegszállítóknak utalt állami gyorssegély az OMSZ szóvivője szerint. A benzinárak kompenzálására a szervezeteknek 400 millió forintot utalt át a kormány. A támogatásból az Országos Mentőszolgálatnak 232 millió forint jut, a többit a betegszállító szervezetek között osztotta el a kormány. „Az Országos Mentőszolgálat 770 mentőkocsija egy évben több mint 33 millió kilométert fut. Ez azt jelenti, hogy 4 millió liter üzemanyagot tankolunk, amelynek áremelkedését jelentősen megérezzük. A 200 millió forint ebben a problémában jelent komoly megoldást. Természetesen azt, hogy miként változnak a továbbiakban az árak, nehéz megmondani, de ha stagnálnának, akkor az egész évre kiegyenlítené a negatív hatásokat” – mondta a hírTV-nek Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. (hírTV)
Az OMSZ ezt az átmeneti megoldást azért kezdeményezte, mivel a hatályos jogszabályok szerint a tízévesnél öregebb mentőautókat le kellene cserélni, és az OMSZ gépjárműflottájában a 770 futó – tartalék járművekkel együtt 1000 – autóból mintegy 300 kocsi már túllépte ezt a kort. A használhatóság feltétele nem az életkor, hanem a műszaki állapot lenne.
A tárca közleménye szerint az új egészségügyi kormányzat 2010-ben szembesült azzal, hogy az OMSZ mentőgépkocsi-beszerzésre vonatkozó utolsó ötéves keretszerződését 2003-ban írták alá. E szerződés alapján 2007 végéig szerezhettek be új autókat, ezután az OMSZ egyetlen új mentőkocsit sem vásárolhatott. Pedig, mint fogalmaztak: „százas nagyságrendben voltak olyan járművek, amelyek a hatályos jogszabály szerint elöregedtek, több mint tíz évet futottak”.
Emlékeztettek arra, hogy tavaly az ágazat vezetése az év végi maradvány terhére 850 millió forint többletforrást biztosított esetkocsik beszerzésére; a közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul. Hangsúlyozták, hogy az idén további 750 millió forintos ágazati forrásból folytatódik a mentőautók csereprogramja.
Mindezek mellett az Új Magyarország fejlesztési terv Társadalmi infrastruktúra operatív program „Sürgősségi ellátás fejlesztése – mentés, légimentés” pályázata révén is lehetőség van a 15 percen belüli kiérkezés biztosításához szükséges új mentőállomások, új légi bázisok megépítésére, a rossz műszaki állapotú mentőállomások felújítására, valamint új mentőgépkocsik beszerzésére. A rendelkezésre álló 11,5 milliárd forint több mint harmadát új gépjárművek beszerzésére fordítaná a szaktárca.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.