Jelentkezett az al-Kaida

Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat iraki szárnya jelentkezett szombaton a két nappal korábban Tikrítben végrehajtott véres merénylet elkövetőjeként.

MNO
2011. 04. 02. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magát Iraki Iszlám Államnak nevező al-Kaida-szárny egy iszlamisták által gyakran látogatott portálon elhelyezett közleményben tudatta, hogy öt embere hajtotta végre az 58 halálos áldozatot követelő támadást a tartományi tanács épületénél, Szaddám Huszein néhai diktátor szülővárosában.

A támadást szunnita őrizetesekkel szemben elkövetett bűncselekményekkel indokolta a szunnita terrorszervezet. Irakban idén ez volt a legvéresebb merénylet.

Irakban 2003-ban, az ország amerikai vezetéssel történt lerohanása után felekezeti viszály tört ki a siíta többség és a szunnita kisebbség között. Mára ez nagyrészt alábbhagyott, de az ország siíta vezetését ellenző szunnita lázadók továbbra is követnek el támadásokat.

Az iraki al-Kaida jelentősen meggyengült egyes vezetőinek meggyilkolása, létszámának csökkenése és működési területének szűkülése miatt. Mindazonáltal ma is képes merényletekre, amelyekkel a közvélemény figyelmét akarja felkelteni és a lakosságot megfélemlíteni – olyan időszakban, amikor a biztonság szavatolása terén az iraki erők lépnek előtérbe, az amerikai csapatok pedig az év végéig elhagyják az országot.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.