Boszniai szerbek tüntettek Mladicsért

Mintegy kétezer, egykor a boszniai Szerb Köztársaság hadseregében szolgált katona tüntetett pénteken a Szarajevóhoz közeli Paléban Ratko Mladicsnak, a hadsereg volt parancsnokának letartóztatása ellen, árulással vádolva Szerbiát.

MNO
2011. 05. 27. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Csalódott és szomorú vagyok Szerbia viselkedése miatt. Ez Belgrád árulása! Egy hőst fogtak el, egy katonát, aki megvédte a szerb népet!” – mondta az AFP francia hírügynökségnek Slobodan Batinics volt katona, aki az 1992-től 1995-ig tartó etnikumok közötti háborúban is szolgált. A tüntetők Mladics nevét skandálva és hazafias dalokat énekelve vonultak végig a kelet-boszniai kisvároson, amely a háború alatt a boszniai szerbek politikai és katonai vezetőinek a bázisa volt. Néhány tiltakozó a boszniai Szerb Köztársaság zászlóját lengette, mások a tábornok arcképével díszített pólóban vonultak fel.

Mladicsot, aki 16 évig bujkált, csütörtökön fogták el a szerb hatóságok. A volt hadseregparancsnokot népirtással, illetve háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolja a hágai Nemzetközi Törvényszék. A vádak szerint Mladics közvetlenül felelőssé tehető több mint 8000 muszlim srebrenicai lemészárlásáért. „Ő volt a parancsnokom, az egész szerb nép, minden igaz hazafi büszke lehet rá. Kevés olyan tábornok volt a történelemben, mint Mladic. Ő szerezte meg nekünk a (boszniai Szerb) Köztársaságot. Ha ő nem lett volna, a köztársaság sem létezne” – fejtegette egy másik volt katona.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.