Az 1995 óta körözött Mladicsot csütörtökön fogták el a vajdasági Lázárföldön (Lazarevo). A védelemnek három napja van arra, hogy fellebbezést nyújtson be, és Saljics szerint ezt hétfőn meg is teszik. Maja Kovacevics, a háborús bűnösök ügyeiben eljáró különleges belgrádi törvényszék szóvivője is megerősítette, hogy kiadhatónak találták Mladicsot.
A tábornok kihallgatása pár órával az elfogása után megkezdődött, de rossz egészségi állapota miatt abba kellett hagyni. A kihallgatás pénteken a kora délutáni órákban folytatódott. Előtte Mladicsot felkereste börtönében a fia és a felesége. Darko Mladics újságírókkal közölte, hogy apja nagyon rossz állapotban van, ezért kérni fogják kórházba szállítását.
Ivica Dacics szerb belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy a tábornok egészsége gyenge, Mladics tíz éve nem volt orvosnál. A miniszter tagadta, hogy bármilyen külső segítséget igénybe vettek volna Ratko Mladics elfogásához. Mint mondta, a tábornokot a háborús bűnösök üldözésére létrehozott belügyi szolgálat és a szerb titkosszolgálat munkatársai vették őrizetbe.
Mladics Lázárföldön egy rokonával élt, testőre nem volt, s amikor meglátta a házba belépő rendőrt, nem tanúsított ellenállást, röviden csak annyit mondott: „Én vagyok az, akit keresnek”. Ivica Dacics elmondása szerint a faluban őrizetbe vettek még öt személyt, köztük Mladics testvérét, de őket kihallgatásuk után elengedték, s az ügyészségen múlik, hogy indul-e ellenük eljárás.
(MTI)
„Én vagyok az, akit keresnek” – kiadható Ratko Mladics
Kiadható Ratko Mladics, a boszniai szerb hadsereg háborús bűnökkel vádolt volt főparancsnoka a hágai Nemzetközi Törvényszéknek az illetékes belgrádi vizsgálóbíró szerint – közölte pénteken Milos Saljics, a tábornok ügyvédje. • Magyarország támogatja Szerbia európai uniós csatlakozását
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!