Gyurcsány a kerékkötője a baloldal sikerének?

Az MSZP belső megosztottsága ma nagyobb, mint korábban bármikor valaha, az MSZP a pártszakadás határára jutott.

MNO
2011. 05. 27. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP Ésszerűség és Felelősség platformjának (ÉFP) véleménye szerint a Demokratikus Koalíció platform vezetőségét komoly politikai felelősség terheli azért, hogy sikerült belekerülnie a szocialista pártnak egy olyan vad, megbélyegző, méltánytalan és már-már kirekesztő vitába (vagy inkább hatalmi játszmába), amelyben vannak a pártszavazáspártiak és a pártszavazás-ellenesek, a tiszták és a korruptak, a demokraták és a mutyisták, a változáspártiak és a változásellenesek, a bátrak és a gyávák, az „újak” és a „régiek”.

Az ÉFP, amely éveken át, több száz közleményben és több tanulmánykötetben megfogalmazta már a reformokról, a pártdemokráciáról és a pártfinanszírozás rendbetételéről szóló javaslatait, továbbá amelynek tagjai sosem voltak főállású politikusok, sosem a politikából éltek – aligha lehetne rásütni az előbbi bélyegeket. Mégis azt gondolják, hogy nagyon helytelen lenne, ha a párt támogatná Gyurcsány Ferenc ambícióit. Úgy látják, hogy ha 2014-ben Gyurcsány Ferenc újra reflektorfénybe kerülne (pláne ha első számú vezető lenne), akkor az jelentősen rontaná a demokratikus oldal választási esélyeit. A demokratikus oldal összefogása csak független és önálló arculattal rendelkező szervezetek szövetségeként jöhet létre, azonban ennek kialakulását Gyurcsány (azzal, hogy még mindig egy vezérszerű imázst kíván építeni) inkább nehezíti, mint könnyíti – teszik hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.