Lemondott Vanyus Attila

Lemondott a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának teljes elnöksége. Az eddigi elnök, Vanyus Attila biztosan nem jelölteti magát újra a posztra.

MNO
2011. 05. 26. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klubot 23 éve irányító Vanyus Attilát 2009-ben, – a jelenlegi elnökséggel együtt – öt évre választották meg, az utóbbi időben azonban a testületen belüli széthúzásról lehetett hallani. Több tag is azt szerette volna, ha Vanyus nem tölti ki ezt a ciklust, és már előbb megválasztja első emberét az Audi ETO. Ehhez egy új elnökség kialakításán keresztül látták a megoldást, így a teljes testület lemondott.

A csapat jelenlegi első embere teljesen más okokkal magyarázta a döntést.

„Hatvanhat évesen sok volt már a napi 10 óra, amit a kézilabdával, a klub ügyeivel töltöttem, és a testület is a váltás mellett volt. A döntés nem ért meglepetésként, hiszen korábban már többször beszéltünk ezekről a dolgokról az elnökség tagjaival. Ez a klub olyan nekem, mintha a gyermekem lenne, ott voltam a születésénél, amikor elindultunk felfelé a kiesés széléről, és ott voltam, amikor a világ egyik legjobb csapata lett. Ahogy a kezdeteket átéltem, szerettem volna úgy befejezni, ahogy megálmodtam: egy BL-győzelemmel. Sajnos ez nem sikerült, de remélem, ha megnyerjük a kupát jövőre, más tisztségben ugyan, de én is ott leszek. Amíg az egészségem engedi, a csapat mellett szeretnék lenni.”

(kisalfold.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.